Július 27-én, pénteken 18 órakor, Dorogon, az Intézmények Háza Dísztermébe várják a dorogi szurkolókat. A szurkolói ankét során lehetőség nyílik…
Az eddigi három felkészülési mérkőzésből mindegyiket sikerült megnyernie a Dorogi FC-nek, gratulálunk a szép eredményhez! Július 11-én, szerdán, a Dorogi…
Július 7-én, szombaton a Taksony SE csapata látogatott Dorogra a Buzánszky Jenő Stadionba, hogy megmérkőzzön a Dorogi FC-vel. A találkozón…
Bejelentette visszavonulását Hajnal Tamás, a Ferencváros 59-szeres válogatott labdarúgója - írja az MTI. A klub péntek reggel honlapján közölte a…
Június 29-én, pénteken 17 órakor került megrendezésre a dorogiak első felkészülési mérkőzése a Buzánszky Jenő Stadionban. A Dorogi FC vendége…
Az új vezetőedző, Miskei Attila mellett új szakmai igazgató is munkába állt a labdarúgó NB II-ben szereplő Dorognál, a posztot…
Tizenegyedik alkalommal rendezte meg a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság a Borbély Zoltán Emléktornát 2018. június 26-án Esztergomban. A rendőrség a versennyel…
Idén a Dorogi FC rendezte meg a Faragó László Öregfiúk emléktornát, volt kollégájuk tiszteletére június 23-án, a Buzánszky Jenő stadion…
Korábban írtuk, hogy a Nemzeti Sport információ szerint Toldi Gábor lesz a Dorogi FC új vezetőedzője. Ezzel kapcsolatban, a Dorogi…
Nem hosszabbított szerződést a labdarúgó NB II-ben szereplő Dorogi FC vezetősége a 35 éves Simon Attilával (2013-14-es szezonban NB I-es…
A Diákolimpia Országos Döntőjét a Dorogi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű és Sportiskolai Általános Iskola diákjai nyerték meg, akik a Dorogi…
Június 3-án, vasárnap játszotta a Dorog az utolsó bajnoki mérkőzést a Vác ellen. Ezzel be is fejeződött a bajnokság. Várhatóan…
Június 3-án, vasárnap 17 órakor az NB II utolsó bajnoki mérkőzését játssza a Dorogi FC a Vác FC ellen, Budapesten…
Május 27-én, vasárnap az NB II. 37. fordulójában a Dorogi FC vendége a Békéscsaba 1912 Előre volt a Buzánszky Jenő…
A megye egyetlen NB II-es csapata, a Dorogi FC vendége ezúttal a Békéscsaba 1912 Előre, a dorogi Buzánszky Stadionban, a…
A Labdarúgó NB II. 36. fordulójában a Ceglédi VSE vendége a Dorogi FC volt, május 20-án, vasárnap az albertirsai Ecsedi…
A Labdarúgó NB II. 36. fordulójában, május 20-án, vasárnap 17 órakor a Ceglédi VSE vendége a Dorogi FC lesz az…
A 10 éves dorogi labdarúgók az iskolák által nevezett több mint 1200 csapat közül a 13. helyen végeztek az országos…
A Labdarúgó NB II. 35. fordulójában a Dorogi FC vendége az Aqvital FC Csákvár volt május 13-án, vasárnap. A találkozón…
A Labdarúgó NB II. 35. fordulójában a Dorogi FC vendége az Aqvital FC Csákvár lesz, május 13-án, vasárnap 17 órakor…