Országosan közel félmillió horgászt érint, hogy a 2018-ban és a 2019-ben kiváltott kártyák érvényessége január 31-én lejár. Ha az igénylő minden adata rendben van, az új…
Böngészés: horgász
A horgászoknak a kiváltott horgászjegy után fogási naplót kell vezetni és következő év február 28-ig helyesen kitöltve le kell adni a kiváltás helyén, így válthatnak újra…
Jó hír a horgászoknak, hogy 2024-ben a Duna Komárom-Esztergom vármegyei szakaszára a 2023-as, azaz változatlan áron váltható meg a területi jegy – számolt be a szervezet…
A Komárom-Esztergom megyei Horgászegyesületek szövetsége közel 14 ezer kilogramm halat telepített 2023 őszén a kezelésében lévő Duna szakaszon, a komáromi vasúti hídtól az Ipoly torkolatáig -…
A Komárom-Esztergom megyei Horgászegyesületek Szövetségének csónakos pergető versenyén óriási, majdnem egy méteres süllőt fogott ki a Szabó Zoltán – Apagyi Tivadar páros. A közel 12 kilogrammos…
A Komárom-Esztergom Megyei Horgászegyesületek Szövetsége a 2023-as horgászévad zárásaként rendezte meg az IV. Páros Dunai Csónakos Pergető Horgászversenyt, ahol a nyílt vízen csak ragadozókra lehetett horgászni.…
Bőséges fogással, nagy halakkal találkoztak a IV. KEMHESZ Feeder Duna Kupa résztvevői a hétvégén, a 22 résztvevő összes fogása meghaladta a kilencven kilót A versenyzők Kolozsvárról,…
Az esztergomi Csöregi Balázs a dobogó legmagasabb fokára állhatott a 60. Egyéni Országos Bajnokságon a debreceni, Látóképi víztározón rendezett versenyen, így 2016 után ismét a Vasas…
Almásfüzitőn, a római tábor alatti Duna-parton rendezi meg negyedik nyílt nemzetközi feeder kupáját a Komárom-Esztergom Megyei Horgászegyesületek Szövetsége, a versenyre Felvidékről és az ország minden részéből…
Négy napon át, megszakítás nélkül zajlott a KEMHESZ nagyhalfogó versenye, ahol 27 csapat 120 hektárnyi vízfelületen próbált kifogni öt kilónál nehezebb pontyokat és amurokat. A versenyt…
Szeptember 11-én, hétfőn megkezdődött a Komárom-Esztergom Megyei Horgászegyesületek Szövetségének legextrémebb eseménye, a 96 órán át éjjel-nappal tartó nagyhalfogó verseny, ahol csak az öt kiló feletti amurok…
A több éves jó együttműködést, közös járőrözéseket, valamint a bűnmegelőzés és a környezet tisztasága terén végzett közös és eredményes munkát elismerve Szent György Emlékplakettel tüntette ki…
A 27. Horgász Európa Bajnokságon ezüstérmes lett a magyar csapat, ezzel jelenleg vezetik az olaszok és az angolok előtt a nemzetközi szövetség 7 évet összegző EB…
Esztergomnál telepített, egyedi azonosítójellel ellátott kecsegét fogtak a napokban a Szentendrei sziget után, Verőcénél, a fő Duna-ágban. A halat két hónappal ezelőtt engedték a Dunába. A…
A Komárom-Szőnyi Kórház tavon rendezte meg a KEMHESZ és a Szőnyi Dolgozók Sporthorgász Egyesülete a 46. Országos Ifjúsági és Serdülő Horgászvetélkedő megyei döntőjét, ahol 40 gyerek…
Vármegyénk ifjú horgászai között rendezett csapatbajnokságot a hétvégén a KEMHESZ és a Kocsi Horgász Egyesület, a fiatalok úszós szerelékkel kellett a lehető legtöbb kisméretű halat kifogni,…
A vármegyénk horgászegyesületeiben dolgozó tisztségviselők a napokban tartották hagyományos versenyüket Kisbéren, az eseményre rekordszámú nevezés érkezett 26 egyesülettel. Az esztergomiak 14,8 kilogrammos fogással negyedikek lettek. Osvald…
A Komárom-Esztergom Megyei Horgászegyesületek Szövetsége (KEMHESZ) a napokban a tatabányai Erőműi tavon rendezte meg a megyei egyéni könnyű úszós bajnokságot, melynek célja az úszós horgász szakág…
Az esztergomi Csöregi Balázs nyerte meg 60. Egyéni Országos Bajnokság középdöntőjét 80 induló közül a Kaposvár melletti Deseda-tavon, így előkelő helyről indul az országos felnőtt egyéni…
Arany és bronzérmet is hoztak a komárom-esztergomi tűzoltók. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság kilencedik alkalommal rendezte meg a Stégmester elnevezésű katasztrófavédelmi horgászversenyt Ózdon. A háromfős csapatok…