Újabb szép eredményt ért el a Dorogi Futókör Sportegyesület egyik tagja: Sándor Szilvia immár négyszeres Vérkör-teljesítő lett.
A Vérkör egy 77 kilométeres teljesítménytúra a Vértesben, amelyet futva vagy túrázva is lehet teljesíteni. A körtúra Oroszlányból indul és oda is tér vissza, a résztvevőkre pedig nemcsak a hosszú táv, hanem jelentős szintemelkedés is vár: összesen 1615 métert kell leküzdeniük.
Szilvia az elmúlt hétvégén rendezett eseményen 10 óra 26 perc 22 másodperc alatt teljesítette a távot. A 345 induló közül az előkelő 22. helyen ért célba, a női mezőnyben pedig az 5. helyet szerezte meg.

Mint elmondta, a Vértes terepe nem annyira nehéz, mint például a Mátra, ugyanakkor a hosszú táv miatt komoly kihívást jelent. Összehasonlításként kiemelte, hogy a Téli Mátra XL távja 40 kilométeren tartalmaz közel ugyanekkora, 1599 méteres szintemelkedést.
A mostani teljesítmény kiváló felkészülés volt számára a három hét múlva esedékes Ultrabalatonra.
A Dorogi Futókör Sportegyesület ezúton is gratulál Sándor Szilviának az újabb kiemelkedő eredményhez.
Fotók, forrás: Dorogi Futókör Facebook-oldal
