A Dorogi FC játékosa lett Németh Ádám – olvasható a támadót képviselő Center Sport menedzseriroda Facebook-oldalán. A 19 éves futballista…
Mintegy félszáz Dorogi FC-s szurkoló vett részt az Intézmények Házában megrendezett július 31-i ankéton, ahol Mayer László elnök úr, Németh…
Éppen kerek 100 éve indult először a Dorog labdarúgó csapata a szervezett magyar bajnokságban és azóta folyamatosan, megszakítás nélkül szerepel a…
Július 27-én, szombaton játszotta a Dorogi FC az utolsó felkészülési mérkőzését. A dorogiakkal a paksiak sem bírtak, hiszen a 70.…
Augusztus 4-én, vasárnap kezdődik meg a Labdarúgó NB II. 2019/20-as idény! Már csak egy felkészülési mérkőzés van hátra a dorogiaknak,…
A 31 esztendős, háromszoros válogatott védő, Forró Gyula az előző idény végén távozott a szintén másodosztályú Nyíregyháza Spartacustól, miután a…
Július utolsó hetében megannyi új igazolás mellett, több visszatérő játékossal, és új vezetőedzővel kezdi meg felkészülését a Dorogi FC U19-es…
Az 1948–49-es NB II-es évad bajnoki címnyerését követően, a négy másodosztályú csoport bajnokainak kiírt körmérkőzések abszolút győztese a dorogi csapat…
A legutóbbi idényben Vácon futballozó Csillag Dárius a szintén NB II-es Dorogban folytatja a pályafutását - írja a klub a…
Vereséget szenvedett a július 6-i felkészülési mérkőzésén a Dorogi FC. A szlovákiai STK Fluminense Samorin ellen hazai környezetben megvívott találkozón…
Fennállásának második évtizedében, annak is az első felében járó Dorogi AC labdarúgó csapata fantasztikus sorozattal rukkolt elő. A másodosztályban szereplő dorogiak…
Albert Ádám, Földi Botond és Takács Péter után újabb két játékos, Lencsés Balázs és Mursits Roland is a labdarúgó NB…
Nem sokkal korábban emlékeztünk meg csapatunk 1944-es ragyogó kupameneteléséről, amikor a Magyar Kupában az elődöntőig jutott, ahol végül nagyon szoros küzdelemben…
Június 17-én megkezdődött a felkészülési időszak a Dorogi FC labdarúgói számára. Kigyűjtöttük az edzőmeccsek időpontjait, illetve a legfontosabbat: a játékosmozgást.…
A dorogi szurkolóknak számtalan alkalommal volt részük kényeztetésben, de 1939. júniusában egészen biztos nagyon jó volt Dorog-drukkernek lenni. Egyrészt csapatuk nagyszerű teljesítménnyel, mégis…
A dorogi csapat már történetének első évtizedeiben is szép eredményeket ért el különböző kupa-sorozatokban. Azonban a legrangosabb honi serlegért folyó küzdelmek…
Grosics Gyulára, az Aranycsapat öt évvel ezelőtt elhunyt kapusára, a Nemzet Sportolójára emlékeztek csütörtökön az egykori kiváló labdarúgó sírhelyénél, a…
Meglehetősen ritkán fordul elő, hogy egy klubcsapat nemzeti válogatott ellen lépjen pályára, ráadásul mégcsak nem is egy szomszédos ország, vagy…
Június 5-én, szerdán a mogyorósbányai iskola udvarán sportnapot tartott a helyi önkormányzat. A sportnap keretében került megrendezésre az I. Mogyorósbányai…
A következő bajnoki idényben ismét Németh Szabolcs irányítja a labdarúgó NB II-ben szereplő Dorogi FC-t – a tréner a 2016–2017-es…