Az esztergomi birkózó műhelyből kinevelkedett, mindössze 17 esztendős, még csak juniorkorú kötöttfogású 72 kilogrammos Honvédos versenyző, Lévai Levente remek birkózással, aranyérmet szerzett a dániai Thor Masters-en.…
Browsing: featured
Lesodródott és fának ütközött egy személyautó a 10-es főút 28-as kilométerszelvényében, Piliscsabán, a magdolnavölgyi elágazásnál március 24-én, pénteken 18 óra körül. A Rendőrség tájékoztatása szerint a…
A főváros mellett Komárom-Esztergom és Győr-Moson-Sopron vármegye fejt ki kiemelkedő gazdasági teljesítményt és esélyük lehet, hogy Budapesthez képest önálló gazdasági profillal rendelkező vármegyék legyenek – mondta…
Az idei évben immáron 5. alkalommal díszítettek Táton tojásfát. A Központi Rendezvénytéren álló mezei juharra először 2019-ben kerültek húsvéti dekorációk, azóta pedig már hagyománnyá vált fa…
Február elején a dorogi rendőrség adott ki körözést S. Éva eltűnésével kapcsolatban. Információink szerint utoljára a Mária Valéria híd környékén látták. Szabóné Berki Bianka rendőr százados,…
Bejegyezte a Komárom-Esztergom Megyei Kereskedelmi és Iparkamara a Magyar Suzukit a duális képzések akkreditált partnerszervezetei közé, így idén szeptembertől megkezdődhet az együttműködés az első kiválasztott iskolával.…
Mátyás király Dorogon címmel író-olvasó találkozót szerveztek a dorogi Gáthy Zoltán Városi Könyvtárban március 20-án, hétfőn délután. Az eseményen Gáspár Ferenc, József Attila-díjas íróval Szabó-Berghauer Zoltán…
Közel egy héten keresztül lehetett szavazni Esztergom hivatalos honlapján arra, hogy az önkormányzat melyik településrészen telepítsen vandálbiztos kültéri finombeton pingpongasztalokat. Hernádi Ádám, Esztergom polgármestere közösségi oldalán…
A Szemétirtók csoport felhívására mintegy huszonöten gyűltek össze március 19-én, vasárnap délelőtt a dorogi kórház parkjában, hogy megtisztítsák a területet. A rendelőintézet és a kórház környezetében,…
2023. március 20-án megkezdődik a 11126-os – ismertebb nevén alsó bekötőút – felújítása a TSZ major előtti hídtól a Szabadság térig terjedő szakaszon – közölte Farkas…
Idén Kókay Krisztina és Neuzer András vehette át a Pro Urbe Esztergom kitüntető címet – közölte az esztergomi önkormányzat a hivatalos honlapján. A hagyományoknak megfelelően a…
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 175. és Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából ünnepi megemlékezést tartottak 2023. március 15-én Dorogon, a Petőfi téren. A himnusz eléneklése…
Seatbelt elnevezéssel fokozott ellenőrzést hirdettek, mely során a passzív biztonsági eszközöket ellenőrizték a rendőrök. A biztonsági öv használatának fontosságáról Bata Erik főhadnaggyal, az Esztergomi Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti…
A Baptista Szeretetszolgálat pszichiátriai- és szenvedélybetegek nappali ellátásával foglalkozó gondozóházat adott át 140 millió forintos beruházás keretében Esztergomban, március 10-én, pénteken. A Dobozi Mihály utca 14/A…
A Tehetsz méh többet! program keretében az Esztergomi Zöld Óvodának tíz kilogramm mézet, harminc méhes mesekönyvet, több száz foglalkoztató füzetet és edukációs matricákat ajándékoztak, valamint a…
Az esztergomi Vasas Horgász egyesület a Városi Civil Alap támogatásával három horgászcsónakkal, két elektromos- és egy benzinmotorral, valamint a hajók szállítására használható utánfutóval gazdagodott. A Vasas…
Soha ennyien nem jelentkeztek még a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karára, mint a nemrég megjelent adatok szerint a 2023-as általános felvételi eljárás során.…
Az ablak szétszedésével a munkálatok március 6-án kezdődtek meg – közölte Dorog önkormányzata a hivatalos honlapján. Simon Kata üvegművész és munkatársai szerelték ki és szállították el…
A tereprendezést követően nagyobb egyenletes terület áll majd rendelkezésre a szabadtéri eseményeknél, illetve parkolóként is funkciónál majd a terület. Farkas Krisztina, Kesztölc polgármestere elmondta, hogy március…
Dorog Város Önkormányzata döntött a Dr. Magyar Károly Városi Bölcsőde bővítéséről, ezzel több kisgyermek intézményi ellátása oldódhat meg városban – közölte a település a hivatalos honlapján.…