Felújították a teraszokat, jelenleg pedig egy balett termet alakítanak ki. Madarász Tímea, a művelődési ház szakmai vezetője elmondta, hogy a nyár közepén kezdték el a felújítási…
Böngészés: featured
Forgalomkorlátozás várható: átépítés miatt szeptember elején három vasúti átjárót is lezárnak térségünkben – tudtuk meg a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóságától. Mint korábban írtuk a Budapest-Esztergom vasútvonalon…
Önkénteseket, illetve 50 órás közösségi szolgálatra jelentkező fiatalokat várnak! A Horizont Kutató-Mentő, Polgári Védelmi és Polgárőr Egyesületet 2022. augusztus 1-jén alapították meg, a nyilvántartásba vétel pedig…
Augusztus 23-án, kedden Nyergesújfaluban, a Kossuth Lajos és a Beloiannisz utca kereszteződése előtt beüzemelték a fix sebességmérő berendezést, amely elősegíti a biztonságosabb átkelést a látókörbe tartozó…
Kitüntetéseket és díjakat adtak át augusztus 20-a alkalmából térségünk több településén, köztük Esztergomban, Tokodon, Kesztölcön, Sárisápon és Epölön is. Augusztus 20-án Esztergomban a Szentgyörgymezői Kertbarát Kör…
A dorogi Lattmann Béla Magyar Érdemrend tisztikereszt kitüntetésben részesült. Augusztus 20. alkalmából adományozható állami kitüntetéseket és a Népművészet mestere díjakat adott át Csák János kultúráért és…
Augusztus 17-én, szerdán este 19 órakor kapták az esztergomi polgárőrök a bejelentést, hogy az esztergomi Palkovics padnál, a Dunából egy világháborús páncéltörő löveg került elő. Békési…
Az esztergomi önkormányzat is csatlakozott Hajdu Diána kezdeményezéséhez és két gyűjtődobozt helyeztek el a városházán – írta Hernádi Ádám, Esztergom polgármestere a közösségi oldalán. A polgármester…
Idén is megrendezik „A Motorosok is lehetnek Angyalok” elnevezésű jótékonysági motoros felvonulást. 2022-ben nyolcadik alkalommal gyűlnek össze az „utak huligánjai”, a motorosok, hogy a róluk alkotott…
A Dorogi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű és Sportiskolai Általános Iskola Petőfi Sándor Tagiskolájának 58 tanulója üdülhetett szünidőben a zánkai Erzsébet-táborban – írja a dorogi önkormányzat a…
Őszre megújult környezet várja majd a kicsiket a csolnoki óvodákban – tudtuk meg Kolonics Péternétől, a település polgármesterétől. „Az óvodák nyári leállását kihasználva, a Kossuth utcai…
Polgárőrség alakult Máriahalmon. Az egyesület elnökével, Hrncsár Zsolttal beszélgettünk. 2022. augusztus 11-én, 15 fővel alakult meg a Máriahalmi Önkéntes Polgárőr Egyesület. Az egyesület elnökhelyettese Murczin Vivien,…
Szeptember 2. és 4. között hetvenkettedik alkalommal rendezik meg a Bányásznapokat Dorogon. Pénteken 14 órakor nyitja meg kapuit a rendezvény a Jubileum téren. 17 órakor fellép…
Augusztus 19. és 21. között első alkalommal rendezik meg a Pilisi Sommer Festivált a Piliscsévi Pincefaluban. A fesztivál augusztus 19-én, pénteken 18 órakor nyitja meg a…
A sereghajtó Dorog alig negyedóra után már két góllal vezetett az Új Hidegkuti Nándor Stadionban, ám az MTK a mesterhármast szerző Futács Márkó vezérletével fordított, és…
Tokod Nagyközség Önkormányzata a közösségi oldalán közölte, hogy augusztus 12-én, pénteken elkezdődik a Tokod-Üveggyár területén található vasúti átjáró átépítése. A MÁV Zrt. tájékoztatott, hogy augusztus 13-án…
Augusztus 6-7-én rendezték meg a 2022-es Magyar Vitorlázórepülő Rally Kupa esztergomi futamát – közölte az Aero Club Esztergom a közösségi oldalán. A klub beszámolója szerint nyolc…
A tokodaltárói önkormányzat tervei között többek útfelújítás, új bölcsőde kialakítása, autómosó és csomagautomata telepítése, illetve a közvilágítás fejlesztése is szerepel – tudtuk meg Petrik József polgármestertől.…
2022. augusztus 9-én, életének 94. évében elhunyt dr. Zsembery Dezső, nyugalmazott kórházigazgató, főorvos – közölte a dorogi önkormányzat a hivatalos honlapján. Dr. Zsembery Dezső 1928. augusztus…
Idén a szlovéniai Radece térségében, a Száva folyón rendezték meg az Ifjúsági Horgász Világbajnokságot, ahol az U20-as korosztály fiataljai megvédték aranyérmes helyezésüket. A csapat tagja volt…

