A Gyermelyi Zrt. 6,5 milliárd forintot meghaladó beruházással épített új malmot adott át pénteken, ezzel a vállalat Magyarország legnagyobb, egy telephelyen belül üzemelő malomipari vállalkozását hozta…
Browsing: featured
Az esztergomi önkormányzat – a főegyházmegye kezdeményezésére – 15 millió forinttal támogatja a belvárosi Kálvária-kápolna felújítását – közölte Hernádi Ádám, Esztergom polgármestere a közösségi oldalán. A…
Február 15-én, szerdán délután egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze a 10-es főút nyergesújfalui szakaszán. Racsné Galambos Gréta rendőr őrnagy, a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője…
Djordje Kamber személyében új asszisztens edzővel bővült a Dorogi FC szakmai stábja – adta hírül kedden a labdarúgócsapat a hivatalos honlapján. A 39. életévében járó, az…
Esztergomi, nyergesújfalui és bajnai harcművészek is részt vettek a 2023-as Kick-Box Európa-Kupán, melynek a horvátországi Karlovac adott otthont február 11. és 13. között. Óriási mezőny gyűlt…
Dorog Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 2023. február 10-ei testületi ülésen fogadta el a település 2023. évi költségvetését. A tervek szerint az önkormányzat idén 5,26 milliárd forintból…
Február 11-én, szombaton a Rugby Clubban rendezték meg az Esztergomi Sportbált, ahol Schiller-Kertész Judit vehette át az Esztergom Sportjáért Életműdíjat. Erős Gábor, a térség országgyűlési képviselője…
Elbontják Dorog legnagyobb épületét, a Richter területén található „Formázót”. Az emblematikus világító RG felirattal ellátott 48 méter magas toronyépületben több mint 20 éve nem zajlik gyártási…
A napokban fogadták el Tokodaltáró Község 2023. évi költségvetését. Mutatjuk az idei beruházásokat. A jelenlegi nehéz és bizonytalan gazdasági helyzetben az önkormányzat legfontosabb feladata a település…
Uitz Sándorné nyugdíjazását követően január 1-jétől Jászberényiné Szalkai Csilla vette át a Dorogi Hétszínvirág Óvoda vezetését. Az új vezetővel a munkásságáról, az óvodáról, illetve a jövőbeni…
Habár korábban a Magyar Falu Program keretében 15 millió forint támogatást nyertek el a Tokodi Szent Márton Plébánia homlokzatának felújítására, a kivitelezési munkákhoz további forrásra van…
A legjobb Diákolimpia® floorballosok csaptak össze a hétvégén megrendezett, háromnapos komáromi eseményen, ahol az V. korcsoport fiú kategóriájában az esztergomi Árpád-házi Szent Erzsébet iskola diákjai bronzérmet…
Emlékkoncertet rendeztek az egy éve elhunyt méltán híres karmester, Fódi János emlékére a csolnoki művelődési házban, február 4-én, szombaton délután. Az eseményen Kolonics Péterné, Csolnok polgármestere…
Február 4-én, szombaton nagyszabású ünnepség keretében adták át Esztergom új sportcsarnokát, amely a Suzuki Aréna nevet viseli. Az átadó ünnepséget számos produkciókkal nyitották meg Várkonyi Attila…
A Decathlon Teniszvetélkedő idei évi első állomásának a budapesti Pillangó Tenisz Klub adott otthont január 28-án, melyen hobbi teniszező dorogi gyerekek is részt vettek. A versenyre…
120 új padot és hozzá tartozó székeket kapott magánfelajánlásként a dorogi Eötvös iskola. A bútorzatatokat az elmúlt napokban szállították az intézménybe az ajándékozó cég jóvoltából -…
Január 28-án, szombaton nyolcadik alkalommal rendezték meg Annavölgyön a Falusi Disznótort. Finom disznóságok, színes programok, jó hangulat és kötetlen beszélgetés jellemezte az egész rendezvényt. Az Annavölgy…
A BEBTE Szemétirtók csapatának néhány nappal ezelőtt közzétett felhívására végül 2 helyi lakos jelentkezett, így összesen kilencen álltak neki a kétórásra tervezett munkának. A feladat a…
A labdarúgó NB II 21. fordulójában a hatodik helyen álló Gyirmót az utolsó pozícióban lévő Dorogot fogadta január 29-én, vasárnap – írja a Nemzeti Sport. A…
Díjátadó ünnepséget tartott a Magyar Judo Szövetség Monoron január 18-án, ahol tizennégy kategóriában hirdettek győztest 2022 legjobb judósai, edzői és bírója között. A 2022-es év bírója…