Életfogytig tartó fegyházbüntetést szabhatnak ki azzal a fogva tartásban lévő szlovák férfivel szemben, aki tavaly májusban Esztergomban és Szlovákiában is megölt egy-egy embert. A vádirati tényállás…
Böngészés: esztergom
Az október 27-én tartott rendkívüli ülésén a képviselő-testület módosította a parkolásról szóló rendeletet. 2023. január 1-jétől több ponton is módosul az esztergomi parkolás – írja Esztergom…
A helyi rendőrök Esztergom-Kertvárosban igazoltattak egy férfit 2022. november 5-én, szombaton reggel. A személyazonosságának megállapítását követően kiderült, hogy a helyi lakos a részére korábban kiszabott helyszíni…
November 4-én, pénteken délelőtt autóbusszal ütközött egy motoros Esztergomban, a Batthyány Lajos utcánál, az egyetem melletti kanyarban. Marosán Angelika rendőr hadnagy, a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense…
Megkezdődött a csaknem egymilliárd forint uniós és állami támogatásból épülő, Esztergom központját a Kertvárossal összekötő, hét kilométeres kerékpárút kialakítása – közölte a polgármester az MTI-vel. Hernádi Ádám (Fidesz-KDNP)…
Felfüggesztett szabadságvesztést szabhatnak ki azzal a férfival szemben, aki előzetes szóváltást követően felkereste volt élettársát egy Esztergomhoz közeli dohányboltban, ahol a nő dolgozott, majd ököllel arcon…
Először jelentetett meg étteremkalauzt Magyarország egészéről (National Selection of Hungary) a Michelin Guide francia étteremkalauz, amely vidéki magyar éttermeket is kitüntetett a Michelin-csillag minősítéssel. Az étteremkalauz…
Térségünkben ismét több helyen adhatunk életmentő vért 2022 novemberében. Összegyűjtöttük, hol és mikor tehetjük ezt meg! November 8. kedd, 09.30-17.30 – Esztergom, Kapcsolatok Háza November 10.…
Gyengülő fékhatás miatt díjmentes javításra hívja vissza egyes Vitara és SX4 S-CROSS modelljeit a Suzuki Motor Corporation, az akció 66 ezer magyarországi vásárlót érint – közölte…
Október 28-án, pénteken nagyszabású rendezvény keretében színvonalas műsorral emlékeztek meg az Esztergomi Kertvárosi Óvoda fennállásának 80. évfordulójáról. A jubileumi eseményen Tóth Rita intézményvezető köszöntötte a vendégeket,…
Október 28-án, pénteken az esztergomi Erzsébet parkban található Sobieski szobornál emlékezett az Esztergomi Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat és az Esztergomi Magyar-Lengyel Baráti Társaság a dicsőséges párkányi csata…
Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek celebrált szentmisét az Esztergomi Bazilikában Mindenszentek főünnepén, 2022. november 1-jén. A bíboros szentbeszédében a Teremtés könyvében található első isteni szó kapcsán…
Kezdő vállalkozók tevékenységét segítő inkubátorház épül 533 millió forintos beruházással az esztergomi ipari parkban – közölte a polgármester az MTI-vel. Hernádi Ádám (Fidesz-KDNP) elmondta, a kétszintes…
Térségünkben Esztergomban, Dorogon, Kesztölcön, Bajnán és Máriahalmon számíthatunk tervezett áramszünetekre 2022 novemberében. Az E.ON Hungária folyamatos korszerűsítést hajt végre hálózatán. A tervszerű beavatkozások biztonságos elvégzése érdekében…
Az Országos Lelkipásztori Intézet ismét megszervezi az Országos Lelkipásztori-Teológiai Napokat november 17-től 19-ig. A rendezvénynek az esztergomi Szent Adalbert Rendezvényközpont ad otthont – írja a Magyar…
Az esztergomi nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki azt a 67 éves budapesti lakosú takarítónőt, aki egy vonaton hátrahagyott mobiltelefont rakott zsebre. Kiderült, többször lenyúlta már a vonaton…
November 26-án, szombaton 8 és 14 óra között „Ki a leggyorsabb Vas(i) Csiga – Irány a Vaskapu Menedékház” címmel cipő tesztnappal egybekötött közösségi futást szervez az…
Tíz kiló feletti, szinte csak dévérkeszegekből álló fogással az esztergomi rendőrkapitányság párosa, Dajnoki Sándor és Horavecz Zsolt lett az első a megyei rendőrök horgászversenyén, melyet a…
Meghosszabbíthatják annak a moldáv állampolgárságú férfinak az előzetes letartóztatását, aki 14 migránst szállított illegálisan tehergépkocsival. Az embercsempészt Esztergomban fogták el. Az indítvány szerint a férfi összesen…
A rendőrök Esztergomban, a Mária Valéria hídon állítottak meg egy tehergépkocsival közlekedő férfit 2022. október 26-án, szerdán délelőtt. Az iratok ellenőrzését követően az egyenruhások alkoholszondát alkalmaztak…