Az Esztergomi Járási Ügyészség kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat azzal az agresszív, kötekedő apával szemben, aki gyermeke jelenlétében szidta és verte az élettársát, valamint a…
Browsing: esztergom
Mint korábban írtuk, február 6-án, szerdán kora délelőtt Esztergom Kertvárosi részén tűz keletkezett egy melléképületben, ahol egy kazán üzemelt. A kazánház közvetlenül egy családi ház mellett…
Az Esztergomi Járási Ügyészség ma bíróság elé állította azt a focistát, aki tavaly ősszel egy annavölgyi futball mérkőzésen, a kiállítását követően szidta, majd megrúgta a játékvezetőt.…
Február 6-án, szerda reggel tűz ütött ki egy körülbelül húsz négyzetméter alapterületű melléképületben Esztergom-kertvárosban, a Kőrösi Csoma Sándor utcában. A tűz átterjedt a szomszédos lakóépület tetőszerkezetére…
Február 9-én és 10-én, Esztergomban 2 napos gyermekagykontroll alaptanfolyamon vehetnek részt a 10-14 évesek. Az agykontroll stresszkezelő és elmefejlesztő módszer, egyszerűen alkalmazható mentális technikák összessége, mely…
Az Esztergomi Helischer József Városi Könyvtár Könyvtári beszélgetések sorozatának február 4-i vendége Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos volt. Sinkó Gyula beszélgetett vele. Orsolyát a világűr…
Februárban két színházi előadással is várják az érdeklődőket az esztergomi művelődési házban! Február 9-én, szombaton, 16 órakor mutatja be a Babits Mihály Kamaraszínház, a művelődési ház kamaratermében Bagossy László A…
Az Esztergomi Rendőrkapitányság járőrei 2019. február 4-én, hétfőn 11 óra 10 perckor Esztergomban a Terézia utcában ellenőriztek egy személygépkocsival közlekedő helyi lakost. A férfi az igazoltatás…
Február 2-án, szombaton egy kisteherautó motortere égett ki Esztergomban, vasárnap pedig garázs gyulladt ki Süttőn. Egy rakomány nélküli kisteherautó motortere égett szombaton Esztergomban a Szarvaskői úton.…
A Szent György Vívó Egyesület negyedik alkalommal rendezi meg a nemzetközi Balassi Kupa vívóversenyt, 2019. február 2-3-án a Pézsa Tibor Sportcsarnokban. Balassi Bálint a magyar nyelvű…
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Kábítószer Bűnözés Elleni Osztálya kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást a 45 éves esztergomi N. Csabával…
Szeretettel várnak minden érdeklődőt február 4-én, hétfőn 17 órakor az esztergomi Helischer József Városi Könyvtárba, a Könyvtári beszélgetések sorozat következő rendezvényére. A vendég dr. Ferencz Orsolya…
Térségünkben ismét több helyen adhatunk életmentő vért februárban. Összegyűjtöttük, hol és mikor tehetjük ezt meg! Február 1. péntek 15.00-18.00 – Kesztölc, Községi Klub Február 5. kedd…
Az influenza és influenzaszerű megbetegedések halmozódása miatt 2019. január 31-től az esztergomi Vaszary Kolos Kórházban látogatási tilalom lépett érvénybe! A látogatási tilalom visszavonásig érvényes. Az ezzel…
Az esztergomi Városi Könyvtárban szép számú érdeklődő vett részt a könyvbemutatón a zord időjárás ellenére január utolsó hétfőjén. A Jászai Mari-díjas színésznővel Szűcs Anikó újságíró beszélgetett.…
Az utóbbi időben megszaporodtak a rendszámmal trükközők térségünkben. A január 17-ei eset kapcsán most zárták le a nyomzást, a január 29-ei esettel kapcsolatban pedig eljárás indult.…
Az Esztergomi Rendőrkapitányság a 11060-157/60/2018. számon körözési eljárást folytat Lakatos Georgina eltűnése ügyében. A 17 éves esztergomi lány egy helyi otthonból ismeretlen helyre távozott, azóta életjelet…
Január 29-én, kedden 17:30-kor szeretettel várnak minden érdeklődőt Esztergomba, Kaszala Zsuzsanna és Kucsera András balatonfelvidéki festőművészek KÉTMÁS című kiállítására. Megnyitó beszéd helyett a művészek beszélgetnek a…
Tóth Krisztián, a zátonyra futott hajóról készített légifelvételét az ATV híradója is leadta. Még január 16-án futott zátonyra a Helemba-szigeten egy román felségjelzésű hajó. Sajnos azóta…
Január 25-én, péntek délután, a helyi járőrök Esztergomban igazoltattak egy 44 éves férfit. A rendőrök ellenőrizték az iratait, ekkor derült ki, hogy az Esztergomi Járásbíróság zaklatás…