A férfi három különböző napon összesen négy betegtől is pénzt lopott az esztergomi kórházban, majd az esztergomi buszvégállomáson egy alvó sértettől elvette a telefonját és a…
Browsing: esztergom
Március 12-én, csütörtökön Szlovákiában a központi válságstáb kemény intézkedéseket vezetett be a koronavírus-járvány miatt, így például 2020. március 13-tól a Mária Valéria hídon csak azok mehetnek…
Három fiatalkorú tanulóval szemben emeltek vádat, mert ketten összeverekedtek, miközben a harmadik személy a verekedést felügyelte és közben bíztatta őket Esztergomban. Két fiatalkorú vádlott a 2018-2019.…
Két személyautó ütközött össze március 12-én, csütörtök reggel fél 9 körül Esztergomban, a Terézia és a Petőfi Sándor utca kereszteződésében. A rendőrség szóvivője elmondta, hogy az…
Pénzbüntetéssel megúszhatja tettét az a férfi, aki tavaly nyáron egy esztergomi szórakozóhelyen az alvó sértettet felkeltette és többször is megütötte. Az Esztergomi Járási Ügyészség a garázdaság…
Az Esztergomi Járási Ügyészség a bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt folyamatban lévő ügyben összesen hét gyanúsított letartóztatásának a hosszabbítását indítványozta. Három férfi 2018. évtől kezdve egymás…
Öt év alatt mintegy négyszázmillió forint kárt okozott 43 sértettnek az a férfi, aki befektetési lehetőséget kínált, viszont a kölcsönök visszafizetése nem állt szándékában. Az Esztergomi…
Március 10-én, kedden reggel Esztergomban a Táti úton és az ipari parknál, valamint a Dorog és Csolnok közötti úton történt baleset. 8 óra körül Esztergomban, az…
Modellfrissítésen esett át, új megjelenéssel és meghajtással jelentkezik a Suzuki Ignis. Az aktuális modellre jellemző ikonikus dizájnelemek megtartása mellett a megújuló Ignis új hűtőrácsot és lökhárítókat,…
Március 7-én megnyílik a Bubik Színpad, Esztergom új színházterme, a Bottyán János utca 10-es szám alatt, a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium szuterénjében. A Babits Mihály Színház…
A Dobogókői úton fennakadásokat okozott a forgalomban a március 6-ai, péntek reggeli havazás. A Kétbükkfa-nyeregnél két furgon és egy személyautó csúszott meg az úton. Pilisszentkereszt irányába…
A Tesco „Ön választ, mi segítünk” pályázatának hetedik fordulójában három esztergomi alapítványra voksolhattunk. A legtöbb szavazatot begyűjtőt 400 ezer, a második legtöbb zsetonnal rendelkezőt 200 ezer,…
Február 29-én, szombaton Tokodaltárón és Dorogon körözött személyeket fogtak el a rendőrök. Az esztergomi rendőrök 18 óra előtt Tokodaltárón igazoltattak egy 28 éves férfit. A járőrök…
Az Esztergomi Járási Ügyészség vádat emelt egy többszörös visszaeső tolvaj nővel és egy többszörös visszaeső orgazda férfival szemben, mert a nő 2018 tavaszán egy kempingben található…
Az esztergomi rendőrök azonosították a 26 éves budapesti férfit, aki a természetben dobott ki 150 darab gumiabroncsot. Az Esztergomi Rendőrkapitányság a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése bűntett elkövetésének…
Az Esztergomi Járási Ügyészség az önbíráskodás bűntettének kísérlete miatt indult ügyben vádiratot nyújtott be azzal a férfival szemben, aki az ivócimboráját verte meg. A vádlott és…
Az Esztergomi Járási Ügyészség a különösen nagy értékre, jövedéki adózás alól elvont termékre elkövetett orgazdaság bűntette miatt folyamatban lévő ügyben egyezséget kötött a letartóztatásban lévő elkövetővel,…
Átlagosan 12 százalékos béremelést hajt végre a Magyar Suzuki Zrt., míg a fizikai dolgozói körében az átlagbér 13,4 százalékkal növekszik idén január elsejéig visszamenőlegesen. A Suzuki…
Február 22-én, szombaton az Esztergom-Kertvárosi Fighting Kempo Pokorni Team csapata részt vett a zalaegerszegi Nemzetközi Kick-Box versenyen. A sporteseményen a helyi versenyzők összesen 5 arany és…
Az erős széllökések miatti időjárás sok munkát adott a megye tűzoltóinak vasárnap éjjel és hétfő hajnalban – elsősorban fakidőlésekhez, személygépjárműre ráesett fákhoz kellett vonulniuk. Mindemellett Tokodon…