esztergom

Négynapos programsorozattal készül Esztergom az államalapítás ünnepére

Augusztus 17. és 20. között rendezik meg az Esztergomi Szent István Napokat, így ebben az évben 4 napon keresztül válogathatunk…

2 év ezelőtt

Eltűnés miatt keresik Kozák Annamáriát

Az Esztergomi Rendőrkapitányság 11060-157/72/2024. körözési számon eljárást folytat Kozák Annamária eltűnése kapcsán. A 17 éves lány 2024. július 12-én engedély…

2 év ezelőtt

Az Esztergomi Várszínház nagykoncertjei

Idén megalakulásának 35. jubileumát ünnepli az Esztergomi Várszínház, a teátrum nyári programsorozatának kiemelkedő része a Bazilika előtti téren megvalósuló két…

2 év ezelőtt

Fennakadások lehetnek a melegvíz szolgáltatásban

A PROMTÁVHŐ Kft. értesíti a dorogi és esztergomi felhasználóit, hogy 2024. augusztus 13-án 6:00-tól, augusztus 15-én 18:00-ig hőtermelői hibaelhárítás miatt…

2 év ezelőtt

Óriási érdeklődés mellett zajlott a negyedik MCC Feszt

300 előadó, 100-nál is több szakmai program, több mint 40 zenei esemény és 150 kiállító az Edu sétányon – hatalmas…

2 év ezelőtt

Ittasan vezettek, elítélték őket

Az Esztergomi Járási Ügyészség négy ügyben gyorsított eljárásban állította az Esztergomi Járásbíróság elé az ittas járművezetés elkövetőit. A bíróság ítéleteit…

2 év ezelőtt

Tűz keletkezett egy pagodában Esztergom-Kertvárosban

Augusztus 3-án, szombaton délután tűz keletkezett egy pagodában, Esztergom-Kertvárosban a Dr. Niedermann Gyula úton. A tüzet az esztergomi és bajnai…

2 év ezelőtt

Ütötte-verte az esztergomi vasútállomáson

Börtönbüntetést szabhatnak ki azzal a férfivel szemben, aki egy másik hajléktalan férfit bántalmazott az esztergomi vasútállomás váróteremben. Az elkövető korábban…

2 év ezelőtt

Négy körözés volt érvényben a tettes ellen

Egy dorogi férfi még tavaly decemberben lopott egy motorkerékpárt, az esztergomi rendőrök kihallgatták, és őrizetbe vették. Közel 8 hónap telt…

2 év ezelőtt

Lopás céljából utaztak Szlovéniába

Az Esztergomi Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be azzal a két férfivel szemben, akik külföldre utaztak lopni. A vádirat szerint két…

2 év ezelőtt

Balesetek Esztergomban

Két baleset is történt július 31-én, szerdán Esztergomban – tudtuk meg Marosán Angelika rendőr főhadnagytól, a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferensétől.…

2 év ezelőtt

Csütörtökön elstartol az MCC Feszt

Számos újdonsággal, neves nemzetközi és hazai szakmai előadókkal, interaktív programokkal és zenekarokkal várja látogatóit augusztus 1. és 3. között az…

2 év ezelőtt

Sikerkönyvek szerzői dedikálnak a Libri Teraszon az MCC Feszt mindhárom napján

Többek között a Korda házaspárral, Lackfi Jánossal, Csernus Imrével, Szinetár Miklóssal, Bán Mórral, valamint a népszerű történelmi és családregényeket jegyző…

2 év ezelőtt

Bolgár leva helyett orosz rubelt kapott az átvert sértett

Pénzbüntetést szabhatnak ki azokkal a román állampolgárságú férfiakkal szemben, akik egy járókelőt vertek át Esztergomban. A vádirat szerint a két…

2 év ezelőtt

Tervezett áramszünetek augusztusban

Térségünkben Esztergomban, Esztergom-Kertvárosban, Nyergesújfaluban, Sárisápon, Nagysápon és Dömösön számíthatunk tervezett áramszünetekre 2024 augusztusában. Az E.ON Hungária folyamatos korszerűsítést hajt végre…

2 év ezelőtt

Ideiglenesen sétálóutcává változik a Lőrinc utca, lezárják a Zöld parkolót

Az esztergomi MCC Fesztre a szervezők rekordszámú résztvevőt várnak, ezért ideiglenes forgalmirend-változást vezetnek be, illetve lezárják a Prímás-szigeten található Zöld…

2 év ezelőtt

Eszméletlenre vert egy embert a 18 éves részeg fiatal

Elrendelték az előzetes letartóztatását annak a 18 éves férfinek, aki ittasan eszméletlenre vert egy hajléktalan személyt Esztergomban, majd értékeit elvette.…

2 év ezelőtt

Továbbra is keresik Vörös Szabolcsot

Több mint három hónappal ezelőtt otthonából ismeretlen helyre távozott és azóta életjelet nem adott magáról. Az Esztergomi Rendőrkapitányság a férfi…

2 év ezelőtt

Charlie, Ossian és Kárpátia koncert augusztusban Esztergomban!

Változatos zenei programokkal és nagyszerű koncertekkel folytatódik augusztusban a Fesztiválsziget programsorozata. Az esztergomi Prímás-szigeten, a Rugby Club területén idén is…

2 év ezelőtt

Megújul a Várhegy déli lejtője

Megkezdődött Esztergomban a Várhegy déli lejtőjének megújítása. A fejlesztés célja a Bazilikához illeszkedő igényes közpark létrehozása, illetve a főszékesegyház által…

2 év ezelőtt