November 11-12 között rendezték meg az 5. UWSKF (United World Sport Kempo Federation) kempo világbajnokságot és az 1. International Kempo Open France versenyt a franciaországi Béthune-ben,…
Böngészés: Dorogi AC
A Dorogi AC kézilabda csapata hazai pályán fogadta Ács csapatát a vármegyei bajnokságban november 12-én, vasárnap. Györgyné Körmöczi Renáta edző gondolatai: A mérkőzést nagy lendülettel kezdtük…
Hajdúszoboszlón és Püspökladányon is rendeztek diákolimpiát, melyeken a Dorogi AC birkózó szakosztályának tagjai is részt vettek. Ez idő alatt Klányi Krisztofer az U23 albániai világbajnokságon küzdött,…
Idén első alkalommal rendezte meg a Dorogi AC kézilabda szakosztálya a Kézilabdás bált. A vendégeket halloweeni hangulatba öltöztetett bálterem fogadta. A káprázatos dekorációt Varga-Tóth Klaudia készítette…
A Dorogi AC karate szakosztályának tagjai október 7-én a III. Dorog Kupán, 21-én pedig a 25. Szlovák Karate Bajnokságon vettek részt Muzslán. A dorogi verseny lehetőséget…
A Dorogi AC birkózó szakosztályának két versenyzője a Kozma István Birkózó Akadémiával vett részt a Magyarkanizsán rendezett XIV. Csaba Ferenc Nemzetközi Birkózó Emlékversenyen. Eredmények: 62 kg…
A Dorogi AC kézilabda szakosztályának felnőtt női csapata a sok sérülés és betegség miatt megfogyatkozva érkezett Környére október 15-én a megyei bajnokság soron következő fordulójára. Ennek…
A Dorogi AC birkózó szakosztályának vezetője, Struhács György Edzői Életműdíjat vehetett át a Magyar Edzők Társaságától szeptember 24-én a Testnevelési Egyetem, míg október 12-én a Magyar…
A Dorogi Atlétikai Club kempo szakosztályának kiemelt versenyzői idén nemzetközi edzőtáborban készültek. A Nagyszalontai kemposok Bogavölgyében tartottak 6 napos edzőtábort. A mesés környezetben a sportolók fontos…
Gula Gabriella személyében új sportmenedzsert választottak a Dorogi Atlétikai Clubnál. Őt a munkásságáról és a jövőbeni terveiről kérdeztük. – Korábban Korpási Bálint volt a sportmenedzser, milyen…
Három hónapos nyári szünetet követően folytatódott a 2023. évi versenyszezon a Dorogi AC birkózó szakosztályának életében. Ráadásul két helyen is szőnyegre léptek: Orosházán és Nyárasdon. A…
Szeptember 2-án, pénteken este rendezték meg a Dorogi AC kézilabda szakosztály U9-U12-es korosztályú játékosainak szezonnyitó ottalvós buliját a Dorogi Sportcsarnokban. A programon közel 70 kisgyerek, a…
A Dorogi AC birkózó szakosztályának tagjai a nyári felkészülési időszak után az első versenyen Szerbiába, Zrenjanin városába utaztak 5 versenyzővel és 1 edzővel. A versenyen 10…
Augusztus 20-án, nemzeti ünnepünk alkalmából a birkózócsalád egyik kiemelkedő alakja részesült elismerésben, méghozzá a Dorogi Nehézatlétikai Club egykori edzője, Bacsa Ferenc. Bacsa Ferenc mesteredzőnek, aki nemrég…
Augusztus 4-5-én, két nap alatt összesen 3×2 óra edzést töltöttek a Dorogi AC karate szokosztályának tagjai Shihan Katsuhito Gorai-jal a Velencei-tó szomszédságában, és egy bírói szemináriumon…
A Dorogi AC kempo szakosztályának tagjai a Kurayfat Kempo és Shorinji Toraken Ryu központi edzőtáborában vettek részt Balatonalmádiban. Egy hét folyamán a nagyszerűen tervezett edzésprogramnak köszönhetően…
A Dorogi AC karate szakosztályának sportolói idén is nagy létszámmal vettek részt a 2×1 hetes nyári Hokusei Shibu edzőtáborban. Dorogról és Nyergesújfaluról 31-en érkeztek, ahol a…
A Kaposváron megrendezett U15-ös Európa-bajnokságon 39 magyar versenyző lépett szőnyegre, köztük a Dorogi AC birkózó szakosztályának fiatal tehetsége, Torda Regő is. Az első mérkőzését sajnos elveszítette…
Vig Attilával, a Dorogi AC elnökével beszélgettünk a kézilabda szakosztály eredményeiről, jelenlegi helyzetéről, különös tekintettel a nem régen bejelentett esztergomi fejlesztések apropóján is. – Hogyan sikerült…
Július 1-jén, szombaton Dunaszerdahelyen rendezte meg a Bősi Birkózó Sportklub a Csallóközi Nagydíj birkózó versenyt, ahol 11 ország 185 versenyzője küzdött az érmekért. A Dorogi AC…

