Mint korábban írtuk január 23-án, csütörtök délelőtt 11 óra előtt halálos kimenetelű közlekedési baleset történt a 10-es úton Dorog és Leányvár között. A jelenlegi adatok szerint…
Böngészés: Dorog
Január 23-án, csütörtök délelőtt 11 óra előtt halálos kimenetelű közlekedési baleset történt a 10-es úton Dorog és Leányvár között. A jelenlegi adatok szerint egy 33 éves…
Az idei erdei, vízi és bringás vándortáborok is érintik Esztergom térségét, az új kerékpáros tábor egyik állomása pedig Dorog lesz. Az egyesületek, osztályok január 27-től jelentkezhetnek…
A Dorogi FC már a harmadik edzőmeccsén is túl van. Eddig két felvidéki és egy magyar csapattal mérkőztek meg. Január 14-én, a szlovák élvonalban szereplő SKF…
Január 30-án, csütörtökön 17 órakor Závada Pál, Kossuth- és József Attila-díjas magyar író, szerkesztő, szociológus lesz a dorogi könyvtár vendége. Závada Pál beszélgetőpartnere Bombitz Attila, kritikus,…
Elindult a szavazás a Tesco „Ön választ, mi segítünk” pályázati programjában. A vásárlók január 20. és február 16. között tehetik le voksukat országosan 183 civil szervezetre,…
Vasárnap hat járművezetőt állítottak elő Komárom-Esztergom megyében, akik esetében az alkoholszonda pozitív eredményt mutatott. Dorogon és Esztergomban is intézkedtek a rendőrök. Az Esztergomi Rendőrkapitányság járőrei 2020.…
A 2020-as év első eseménye a cserkeszőlői Jurtatáborban megrendezett magas öves, felkészítő képzés/edzőtábor volt. Ezen a képzésen a Dorogi Nehézatlétikai Club Dojoiból 11 fő vett részt,…
Január 17-én, pénteken tartották meg a magyar kultúra napját a Dorogi József Attila Művelődési Házban. A rendezvényen először a Komárom-Esztergom Megyei Képzőművészek II. Megyei Tárlatának megnyitójára…
Január 18-án, szombat délután harminc négyzetméternyi területen összehordott szemét égett Dorog határában. A katasztrófavédelem szóvivőjétől megtudtuk, hogy az esethez a nyergesújfalui hivatásos tűzoltók vonultak ki, akik…
Dorogon a Köztársaság út és a Wesselényi Miklós utca kereszteződése után szombat reggel 9 óra körül ismét egy ház kerítését döntötte ki egy figyelmetlen sofőr. Gányai…
Lőrincz Viktor szerdai elsőségét követően csütörtökön a dorogi és esztergomi kötődésű Lévai Zoltán sem talált legyőzőre a római UWW-rangsorversenyen. A Honvéd kétszeres U23-as Európa-bajnoka három mérkőzés…
Január 17-én, pénteken 17 órától tartják meg a magyar kultúra napját a Dorogi József Attila Művelődési Házban. A program a Komárom-Esztergom Megyei Képzőművészek II. Megyei Tárlatával…
A sorozat városunk háborús történetének háromnegyed évszázados évfordulója alkalmából kíván emléket állítani, egyben a II. világháború befejezésének 75. évfordulójáról is megemlékezik. Ebben a fejezetben Dorog további…
Január 15-én, szerda délelőtt fél 10-kor Dorogon, az Iskola és a Köztársaság utca kereszteződésében egy kerékpárost gázoltak el. Gányai Balázs rendőr hadnagy elmondta, hogy az eset…
A szlovák élvonalban szereplő SKF Sered ellen játszotta idei első felkészülési mérkőzését az NB II-es Dorogi FC. Németh Szabolcs fiai a tizedik percben már két góllal…
Több mint 700 millió forintba kerül majd az ország egyik legjelentősebb hulladékégetőjének a rekonstrukciója, de cserébe technológiailag is megújulhat az üzem, amely által a dorogiak is…
A magyarok imádnak síelni, amit tökéletesen bizonyít az a tény, hogy a labdarúgás után a lesiklás az egyik legnépszerűbb tömegsport nálunk. Csakhogy egy sítúrára ugyanolyan jól…
A sorozat városunk háborús történetének háromnegyed évszázados évfordulója alkalmából kíván emléket állítani, egyben a II. világháború befejezésének 75. évfordulójáról is megemlékezik. Ezúttal Dorog háborús éveiről, azon…
A téli időszakban rosszabb a levegő minősége, ehhez hozzájárul az is, hogy sok esetben a lakosság olyan anyagokkal fűt, amelynek a környezetre gyakorolt hatása súlyosan szennyező.…