Nem az első eset, hogy rendőröket kell riasztani a helyi vendégmunkásokra. Most egy 18 éves gyöngyösi fiatal lopott készpénzt és mobiltelefont társaitól egy dorogi munkásszállóban. A…
Browsing: bűncselekmény
A rákosmenti rendőrök vádemelési javaslattal zárták annak a férfinak az ügyét, aki több százezer forintot csalt ki egy idős férfitől, de a második bűncselekménynél már belefutott…
Megszégyenítő cselekedetet tett az a 32 éves tokodi lakos, aki vallási tiszteleti tárgyakat lopott egy templomból, amit később feldarabolt és egy méhtelepen értékesített. A gyanúsított 2018.…
Az Esztergomi Rendőrkapitányságon lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytattak büntetőeljárást N. János helyi lakos ellen. A gyanú szerint a férfi 2018. január 7-én 23 óra…
A dorogi rendőrök február 12-én, hétfőn 11 óra 50 perckor Dorogon igazoltattak egy 30 éves férfit. Megállapították, hogy ellene a Dorogi Rendőrkapitányság garázdaság vétség elkövetése miatt…
Hivatali visszaéléssel gyanúsítja a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a Belügyminisztérium egy kormánytisztviselőjét. Egy táti vállalkozó ellen pedig befolyással üzérkedés a megalapozott gyanú. A Nemzeti Védelmi…
Korábban írtuk, hogy egy tokodi férfi a nyergesújfalui munkahelyén az egyik munkatársától készpénzt lopott, az esztergomi rendőrök bíróság elé állítási javaslattal most fejezték be a nyomozást.…
Megyénk főügyészsége egy embercsempész ellen indítványozott letartóztatást, aki az eljárás során megszökött, de a hatóságok az elfogatóparancs alapján a Kanári-szigeteken elfogták. A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség embercsempészés…
Az Esztergomi Járási Ügyészség önkényuralmi jelkép használatának vétsége miatt gyorsított eljárásban bíróság elé állította a 39 éves szlovák állampolgár férfit. A férfi és a barátja 2018.…
Az Esztergomi Járási Ügyészség személy elleni erőszakos cselekménnyel fenyegetve elkövetett zaklatás vétsége miatt emelt vádat azzal a 20 éves férfival szemben, aki a rokonát zaklatta. A…
Saját szerelme vett rá prostitúcióra a fiatalkorú lányt, akit aztán rabszolgának adott el egy dorogi barátjának 35 ezer forintért. A lánynak nem volt menekülése, de a…
Esztergomba érve egy algyői fiatalkorú a szeméttel együtt véletlen a vonat kukájába dobta a kábítószerét. Később visszasietett az állomásra esztergomi társával, akik a drog után kutattak.…
Vádat emeltek az a 17 éves tokodi fiú ellen, aki 15 éves társával egy barátjuk nagymamájának sárisápi házába törtek be. Az idős asszony felébredt, akit az…
Az esztergomi rendőrök január 25-én, csütörtökön 7 óra 43 perckor Esztergomban ellenőriztek egy 32 éves tokodi nőt. A járőrök megállapították, hogy ellene a Budapesti Rendőr-főkapitányság III.…
A Dorogi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást egy táti lakossal szemben. Az 51 éves férfi 2017. április 16-án…
A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség hivatali visszaélés bűntette miatt emelt vádat egy ügyintézővel és egy ügyvéddel szemben, akik közel négy éve követtek el bűncselekményt. A nő az…
A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai előállítottak egy kunszentmártoni lakost, majd a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság fogdájába szállították. A rendőrök 2018. január 2-án este Veszprémben igazoltatták a férfit. Az intézkedés…
Az Esztergomi Járási Ügyészség jármű önkényes elvételének bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat a 37 éves esztergomi férfival szemben. A férfi és a külföldről behozott…
A Dorogi Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy bajnai lakos ellen. A dorogi rendőrök elfogták és gyanúsítottként kihallgatták a 26 éves férfit.…
Egy olvasónk hívta fel a figyelmet a Tokodaltárót és Esztergom-kertvárost összekötő földút melletti illegális szemétlerakó helyre, ami már hónapok óta csak egyre növekszik. Az építési, illetve…