A tető cserepeit bontotta meg az a két betörő Tokodon, akik egy kis italhoz szerettek volna jutni. Végül elcsábultak és szinte minden mozdítható dolgot elvittek. A…
Browsing: bűncselekmény
Az esztergomi rendőrök 2018. szeptember 6-án, csütörtökön 10 óra 25 perckor Esztergomban, a Simor János úton igazoltattak egy 45 éves férfit. Megállapították, hogy ellene az Esztergomi…
Szeptember 3-án, hétfőn 12.30-kor folytatja az Esztergomi Járásbíróság annak az esztergomi párnak az ügyét, akik egy 60 éves kazincbarcikai lakostól több millió forintot csaltak ki. Ö.…
Egy olvasónk küldött egy fotót, miszerint az Országos Kéktúra Dorog és Kesztölc között húzódó szakaszán, több helyen veszélyes hulladékokat helyeztek ki. Több esetben előfordult már, hogy…
A rendőrség haladéktalanul várja a megtaláló jelentkezését, aki Dömös mellől a Duna medréből eltulajdonított egy világháborús eszközt. A rendőrségre 2018. augusztus 19-én érkezett a bejelentés, hogy…
Bankkártyát talált egy fiatal férfi Lábatlanon, mellyel egy trafikban vásárolt. Később két társának is átadta a kártyát vásárlás céljából. Vádat emeltek ellenük. A Tatabányai Járási és…
Ahogy arról korábban hírt adtunk, a férfi 2018. augusztus 13-án 23 óra 25 perc körül Piliscsaba, Wesselényi Miklós utcában egy késsel a kezében a sértettet értékei…
A nyomozás adatai szerint a férfi 2018. augusztus 13-án, hétfőn 23 óra 25 perc körül Piliscsaba, Wesselényi Miklós utcában egy késsel a kezében a sértettet értékei…
Kilenc év börtönbűntetést kapott az a 49 éves dorogi férfi, aki az ismerőse által rábízott kiskorú gyermekkel szexuális cselekményt végzett, melyről felvételt is készített. Az pedig…
Az Esztergomi Járási Ügyészség az új büntetőeljárási törvény szabályait alkalmazva, gyorsított eljárásban, szeméremsértés vétsége miatt állította bíróság elé azt a dorogi férfit, aki a nemi szervét…
Az Esztergomi Járási Ügyészség nagyobb értékre, több közokirat egyidejű elvételével elkövetett lopás bűntette miatt emelt vádat egy férfival szemben, egyben a vádiratban az új büntetőeljárási szabályokra…
A járőrök augusztus 1-jén, szerdán 10 óra 35 perckor Esztergomban, a Kossuth Lajos utcában ellenőriztek egy személygépkocsit és annak 36 éves vezetőjét. A rendőrök megállapították, hogy…
Állampolgári bejelentés érkezett a rendőrségre 2018. július 31-én, kedd hajnalban. A bejelentő elmondta, hogy az esztergomi Vörösmarty utcában valaki tör-zúz, egy ház falának is nekidobott valamit.…
Az esztergomi rendőrök 2018. július 19-én, csütörtökön 14 óra 25 perckor Esztergomban, a Bánomi úton igazoltattak egy 25 éves férfit. A férfi ellen az Esztergomi Rendőrkapitányság…
A budaörsi rendőrök az a két férfi ellen fejezték be bíróság elé állítási javaslattal az eljárást, akik Bajnán és Zsámbékon több alkalommal is loptak. A nyomozás…
A dorogi rendőrök 2018. július 18-án, szerdán 13 óra 15 perckor Dorogon igazoltattak egy 24 éves férfit. A férfi ellen a Tatabányai Törvényszék garázdaság vétség elkövetése…
Az esztergomi rendőrök 2018. július 17-én, kedden 10 óra 55 perckor esztergomi lakcímén igazoltattak egy 36 éves férfit. A férfi ellen a Tatabányai Törvényszék elfogatóparancsot bocsátott…
Az esztergomi rendőrök 2018. július 14-én, szombat este Esztergomban igazoltattak egy 52 éves férfit. Iratainak ellenőrzésekor kiderült, hogy ellene a Tatabányai Törvényszék elfogatóparancsot adott ki lőfegyverrel…
A Budaörsi Rendőrkapitányságon indult eljárás lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy bajnai férfi ellen. A nyomozás adatai szerint a 20 éves férfi 2018. július 9-én…
Az Esztergomi Járási Ügyészség jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat a letartóztatásban lévő nővel szemben. A budapesti lakos vádlott…