Dorog és Térsége Szociális Alapellátó Szolgálat Kesztölci telephelyére (2517 Kesztölc, Esztergomi út 27.) keres 2018. február 1-jei kezdési nappal teljes…
A Dorogi Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy kesztölci lakos ellen. A gyanúsított egy csolnoki…
Az Európai Unió közbeszerzési portálján olvasható, hogy a műszaki tanulmányterv, megvalósíthatósági tanulmány, környezetvédelmi dokumentáció (EVD, KHT), valamint engedélyezési és kiviteli…
Már elérhetőek a 2018-as évre szóló Dorog és térségére vonatkozó hulladékelszállítási járattervek. Mindemellett változásra és téves tájékoztatásra is szeretnénk felhívni…
Az előző évekhez hasonlóan 2018 év elején is kihelyezhetjük a karácsonyfánkat a ház elé. Kigyűjtöttük, hogy mely településeken mikor viszik…
Megújul a Palatinus-tó környezete, zöldbe öltözik a dorogi Mária utca, Kesztölc és Dorog között pedig a kerékpározási lehetőséget segítik elő.…
A kesztölci Makovics János igazi egyéniségnek számít, hiszen a 70-es évek végén öntörvényű hippiként járta az országot. Önkéntes hajléktalanként ismerkedett…
Kesztölcön és Leányváron is szerveznek december 21-én, csütörtök este, a téli napforduló alkalmából máglyagyújtást. Kesztölcön 17 órától a Cseresznyésháton forralt…
A Kommunál-JUNK Kft. tájékoztatja a Tisztelt Lakosságot, hogy Karácsonyra, illetve Új Évre való tekintettel a Társaságuk által szolgáltatott településeken az…
A megyei önkormányzat által szervezett „Értékeink a középpontban” című rendezvény keretében 22. alkalommal tartották meg a Komárom-Esztergom Megyei Nemzetiségi Együttesek…