Immár 130 éve üzemel vasút a városunkban és a térségünkben, miután 1895. november 17-én ünnepélyes keretek között átadásra került a fővárossal összekötő vasúti pálya. A Budapest–Esztergom…
Böngészés: Kerek évfordulók
1895-ben készült el a Buzánszky Jenő stadion legrégebbi objektuma. Eredetileg vasútállomásnak épült, azonban a vasúti pálya kiépítése során változtak a vonalvezetési tervek, így az épület a…
Pontosan 80 évvel ezelőtt, ezen a napon került sor a dorogi labdarúgó csapat első osztályban történő bemutatkozására. A kimagasló esemény mind a dorogi, mind az egyetemes…
Kereken két évtizede ilyenkor, 2005. szeptember 22-én, 70. életévében elhunyt a Dorogi Bányász és az Ifjúsági-válogatott egykori kiemelkedő labdarúgója, Ilku Péter. Az ötvenes évek egyik legnagyobb…
1925. szeptember 12-én egy igazán rendkívüli és jeles társadalmi esemény zajlott Dorogon, amelynek híre bejárta az egész országot. Településünk elöljárójának, dr. Schmidt Sándor három leányát -…
2000. szeptember 2-án egy rendhagyó labdarúgó mérkőzést rendeztek Dorogon, ahol a bányászvárosiak a Ferencvárost látták vendégül. A találkozó sikeres megszervezéséhez hozzájárult, hogy mindkét csapat szabadnapos volt…
1890. július 31-én Dorogon érte a halál Gyürky Antalt, a XIX. század egyik kiemelkedő, sokoldalú személyiségét. Életművének meghatározó szakterületét a szőlőtermesztés és a borászat képezte, egyben…
Kerek egy évszázada jelent meg az első üzemanyagtöltő állomás Dorogon, amely nem csak a térségünkben számított az elsők között, de országos viszonylatban is a legkorábbiak közé…
2000. július 14. – 16. között háromnapos motoros találkozónak adott otthon Dorog. A helyszín a Palatinus-tó öböl felőli része, míg a főszervezője a Rangers Motoros Club…
A dorogi csapat nem mindennapi labdarúgó túrán vett részt 1965 nyarán. Az akkor még a Szovjetunióhoz tartozó három tagállam – Tadzsikisztán, Üzbegisztán és Kazahsztán – prominens…
Kerek négy évtizede, 1985. június 29-én, szombaton nyitotta meg kapuit Dorog ikonikus, közkedvelt szórakozóhelye, amely rövid időn belül valóságos kultusztérré nőtte ki magát. A családi–baráti vállalkozásban…
Negyed évszázada annak, hogy a 2000. június második hétvégéjén befejeződött bajnoki évad végén a Dorogi FC labdarúgó csapata feljutott az akkor NB I-nek nevezett kiemelt másodosztályba.…
Ma több, mint egy teljes évszázada annak, hogy 1920. június 4-én a felek aláírták a Trianoni békeszerződésnek nevezett, az I. világháborút lezáró dokumentumot. Magyar részről a…
2015. május 31. nevezetes dátumként vonult be a dorogi versenysport több, mint száz éves történetébe, amely egyben a dorogi női labdarúgás csúcspontja is volt. A dorogi…
Az 1984–1985-ös szezon BEK-döntőjére 1985. május 29-én került sor Brüsszelben, a Heysel stadionban a brit Liverpool és az olasz Juventus között. A mérkőzés előtt egy órával…
1985. május 22-én a Bernabeu stadionban került sor az 1984–1985-ös UEFA kupasorozat döntőjének visszavágójára, ahol a Videoton egy góllal legyőzte a házigazda Real Madrid csapatát és…
1975 május közepén átadásra került Dorog addigi harmadik legnagyobb lakótelepe, amelynek az egykori dorogi mártír bányamentő, Hám Kálmán lett a névadója. A hónap második felében megkezdődött…
Négy és fél évtizede, 1980. május 16-án, pénteken került sor a hatalmas visszhangot kiváltott dorogi bányaszerencsétlenség dorogi áldozatainak búcsúztatójára városunk temetőjében. Pontosan egy héttel korábban történt…
Pontosan 15 éve annak, hogy a több, mint egy évszázados fennállása során a rengeteg csatát, kismillió rendezvényt megélt patinás dorogi stadion névadása megtörtént. A dorogi sportélet,…
Kerek egy évszázada, 1925. május 4-én született minden idők egyik legkiemelkedőbb labdarúgója, Buzánszky Jenő, az Aranycsapat és a Dorogi Bányász legendás tagja. Hosszú és tartalmas élete…

