Böngészés: Kék hírek
Január 15-én, szerdán reggel több baleset is történt a csúszós utakon Esztergom közigazgatási területein belül. A rendőrség szóvivőjétől megtudtuk, hogy 8 óra 28 perckor érkezett a…
2024-ben összesen 148 lakástűz keletkezett Komárom-Esztergom vármegyében, 50-nel kevesebb, mint 2023-ban. Az év folyamán 1.973 négyzetméternyi épített terület égett le. 2023-ban 7 halálos áldozatot követelt a…
További csalások történtek vármegyénkben az online világban. A Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság következő összeállításából újabb példákat láthattok, hogy milyen módszereket vetnek be a trükkös tolvajok. A sértett…
Az egyik olvasónk szerkesztőségünkhöz eljuttatott leveléből kiderül, hogy újabb trükkökkel próbálkoznak az internetes csalók. Nézzünk néhány gyanús elemet a levélben (a levél a szöveg alatt tekinthető…
Múlt év november közepén érkezett az Esztergomi Rendőrkapitányságra információ arról, hogy Esztergom-Kertvárosban három betörő járja a magukra hagyott házakat. A lakatlan, elhagyatott, bizonytalan sorsú ingatlanokból televíziót,…
Nem jogerősen 2 év és 8 hónap börtönbüntetésre ítélték azt a férfit, aki Nagysáp közelében úgy vezette a gépkocsit, hogy közben a barátja a motorháztetőre hasalt.…
Az erős szél miatt több fakidőléshez is riasztották a vármegye tűzoltóit csütörtök estétől péntek reggelig. Tatabányán, a Rehling Kornád utcában, a Tatai úton valamint az 1-es…
Az esztergomi születésű Urbán Jázmin 2024. december 31-én engedély nélkül távozott a komáromi gyermekotthonból. A rendőrök a lakosság segítségét kérik. A Komáromi Rendőrkapitányság 11030-157/2/2025. körözési számon…
A tettes nem adta le a pénztárcát, inkább hazavitte és szekrénybe tette. A dorogi rendőrök azonosították és gyanúsítottként kihallgatták az 56 éves elkövetőt. A sértett 2024.…
Közel 1700 esethez riasztották 2024-ben a tűzszerészeket, akik összesen mintegy 22 tonna, jellemzően a második világháborúból visszamaradt, különböző típusú robbanóeszközt, lőszert és katonai eredetű veszélyes anyagot…
Már a második randin lopni mentek. Így vallott az a 34 éves gyanúsított, aki barátnőjével és két ismerősükkel lopásra adták a fejüket Nyergesújfaluban. Január 6-án, hétfőn…
A Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság összeállításából láthattok néhány példát, hogy milyen aktívan tevékenykednek a trükkös tolvajok. A sértettet banki ügyintézőként hívta fel az ismeretlen telefonáló, aki így…
Rátámadt a mentősökre az ittas férfi, pedig csak segíteni akartak neki – számolt be az esetről az Országos Mentőszolgálat a közösségi oldalán. Múlt hét pénteken az…
Felfüggesztett börtönbüntetést szabtak ki azzal a férfivel szemben, aki értékesítés céljából forgalomból kivont autóbuszokat bontott szét illegálisan az esztergomi telephelyén. A vádirat szerint a férfi 2022.…
Nem jogerősen több mint 3 év fegyházbüntetésre ítélték azt a férfit, aki bódító kristályt árult és fogyasztott, valamint illegálisan tartott lőfegyvert a nagysápi albérletében. A megállapított…
Elrendelték az előzetes letartóztatását annak a férfinek, aki társaival esztergomi, dorogi, lábatlani és komáromi üzletekbe járt át lopni Szlovákiából. Az indítvány szerint a szlovák állampolgárságú férfi…
Kazán mellett elhelyezett tűzifa kapott lángra egy tokodaltárói lakóház kazánházában január 4-én, szombaton. A Katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a Tárna utcai helyszínre az esztergomi hivatásos tűzoltók vonultak.…
Jónás Alexa eltűnését december 15-én a Tatabányai Rendőrkapitányságon, míg Urbán Jázmin eltűnését december 31-én a Komáromi Rendőrkapitányságon jelentették. Jónás Alexa (bal oldali fotó) 2008. augusztus 22-én…
Árokba csapódott és a feje tetején állt meg egy személygépkocsi az újév hajnalán Tokodaltárón, a Kossuth Lajos utcában. Dr. Laczkó Melinda tűzoltó alezredes, a Komárom-Esztergom Vármegyei…
162 helyszínen dolgoztak a tűzoltók az év utolsó napján, ebből 86 tűzeset és 76 műszaki mentés volt – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. Tűzijátékok, petárdák, pirotechnikai…