A dorogi rendőrök június 15-én, pénteken 13 óra 30 perckor Dorogon igazoltattak egy 49 éves csolnoki lakost. A férfiről megállapították, hogy ellene a Tatabányai Törvényszék elfogatóparancsot…
Browsing: Hírek
Sztárfellépők, remek koncertek, fergeteges hangulat, mindez jellemezte a Nyárnyitó Fesztivált Esztergomban 2017-ben. Idén, 2018-ban még jobb hangulattal várják az érdeklődőket! A 2018-as Nyárnyitó Fesztivál összeállításánál a…
Nincs pihenés a rekordszámú versenyzővel sikeresen lezajlott áprilisi Hard Dog Race Base futam után, hiszen máris elindult a nevezés a szeptemberi Wild és Junior futamokra. A…
Az Esztergomi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a 11060/461/2018. bűnügyi számon eljárást folytat önbíráskodás bűntett elkövetésének gyanúja miatt. 2018. június 4-én 12 órakor Esztergomban, a Petőfi Sándor és…
„4 évszak 4 percben a kesztölci szőlőben a Szivek Pincészettel” címmel készített látványos videóklipet Riegel Béla. Béla a dorogimedence.hu-nak elmondta, hogy az egész projekt egy év…
Június 24-én, vasárnap 18 órától 21 óráig a Táti Német Kisebbségi Önkormányzat szervezésében Polka-partyt rendeznek Táton, a Kultúrházban. Az eseményen közreműködik a Táti Német Nemzetiségi Fúvószenekar.…
Idén négy önkéntes mentőszervezet jut pályázati támogatáshoz megyénkben központi forrásból. Az erre vonatkozó döntést a napokban hagyta jóvá a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója. Az önkéntes…
Június 30-án, szombaton ÉLESZTŐ Családi Fitness Napot szerveznek a dorogi Nipl Stefánia Uszodában. Hogy mi az az ÉLESZTŐ? Egy hamisítatlan ÉLESZTŐ program kicsiknek és nagyoknak egyaránt.…
Előzetesben az új pszichoaktív anyaggal kereskedő díler – a tőle vett anyagtól ketten is rosszul lettek. A kereskedéssel elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette miatt folyamatban…
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Pro Cultura Christiana-díjat adományozott Varga Dezső restaurátornak. A kitüntetést a testület nevében Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek adta át szerdán,…
A biztosítóberendezés szoftverhibája miatt korlátozásokat vezetett be csütörtöktől a MÁV a Budapest-Esztergom vasútvonal Óbuda-Piliscsaba szakaszán és a Kelenföld-Székesfehérvár vonalon – közölte a Mávinform sz MTI-vel. A szoftver…
Lezárult Dorogon az első Új-Hullám Vándorkupa. A résztvevő iskolák két korosztályban mérték össze a tudásukat. A gyerekeknek első feladatként egy kvíz kérdéssort kellett megoldaniuk. Második feladatként…
Összesen 11 káresethez vonultak megyénk tűzoltói a szerda éjszaka átvonuló vihar miatt okozott esetek elhárítására. A legtöbb műszaki mentés Nyergesújfalun történt, ahol 4 helyszínre is vízeltávolítás…
Június 6-án megkerestük Tokodaltáró és Esztergom polgármesterét a két település közigazgatási területein elhelyezkedő illegális szemétlerakóhellyel kapcsolatban. Tokodaltáró polgármesterétől egy napon belül választ is kaptunk, viszont Esztergom…
Egy férfi Esztergomban parkolás közben nekiütközött egy álló autónak, amit kamerák is rögzítettek. A járőrök a férfi keresésére indultak, akit otthonában találtak meg, ajtót viszont nem…
Egy 18 éves lábatlani lakos egy Suzuki típusú gépkocsival közlekedett június 12-én, kedden 20 óra 40 perckor Esztergom külterületén, a 117-es számú főúton Tát irányába. Haladása…
Az dorogi rendőrök június 12-én, kedden 21 óra 53 perckor Dorogon, az Esztergomi úton igazoltattak egy Suzuki típusú gépjárművel közlekedő férfit. A helyi lakossal szemben alkoholszondás…
Június 10-én, 59 éves korában elhunyt Dr. Lassu Imre, Esztergom-kertváros 4. számú háziorvosi körzetének orvosa, aki korábban Dorogon ügyeletes is volt. Fehér köpeny, zsebében sok-sok tollal,…
Az Esztergomi Járási Ügyészség szabálysértési értékre, dolog elleni erőszakkal, valamint a helyiségbe a használó tudta és beleegyezése nélkül bemenve elkövetett lopás vétsége miatt emelt vádat a…
Az Esztergomi Helischer József Városi Könyvtár Könyvtári beszélgetések idei első félévének utolsó vendége Fábry Sándor magyar író, humorista, műsorvezető, dramaturg, érdemes és kiváló művész volt június…