A KEMHESZ a 2023-as Halak Napjára népszerűsítő előadással készül, melyet március 21-én, kedden, délelőtt kilenc órától lehet megtekinteni az egyesület YouTube csatornáján – tudtuk meg a…
Browsing: Hírek
Vádiratot nyújtottak be három férfival szemben, akik közül az egyik orron harapta a másikat, emiatt dulakodás alakult ki a kocsmában. A vádirat szerint három férfi 2022.…
A 44 éves férfi a volt élettársa sárisápi házába bement, ahol egy doboz sört megivott, majd törni-zúzni kezdett. A dorogi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát. Mint…
Mindkét oldalon egy kapustól érkező rossz passz után alakult ki óriási gólhelyzet, Beke kihagyta, míg a másik oldalon Magyari gólra váltotta, ami három pontot ért a…
A Szemétirtók csoport felhívására mintegy huszonöten gyűltek össze március 19-én, vasárnap délelőtt a dorogi kórház parkjában, hogy megtisztítsák a területet. A rendelőintézet és a kórház környezetében,…
A jelenlegi kilátások még mindig a hazai gazdasági helyzet bizonytalanságát vetítik előre, amely éppúgy lenyomatot hagy a magyar ingatlanpiacon is. Az szinte már biztos, hogy egy…
Magas tropán alkaloid szennyezettség (atropin, szkopolamin) miatt visszahívta a Bauck Hof márka teljes kiőrlésű lisztjét a Bio Partner Kft. – írta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih)…
9 éve hunyt el a Dorog korábbi játékosa, a 9-szeres válogatott Monostori Tivadar – emlékszik vissza a Puskás Intézet a honlapján. Monostori Tokodon kezdett futballozni, majd…
A mezőny legrosszabb mutatóival rendelkező két sereghajtó összecsapását hozza a következő forduló. A dorogiak számára az utolsó hatpontos kiesési rangadó, ahol még némileg visszahozható volna a…
Sokak számára kedvelt kikapcsolódási forma a TV nézés. Akár a sorozatok, játék- illetve dokumentumfilmek, vagy éppen a sport, a csatornák széles kínálatában mindenki megtalálja neki valót.…
Kábeltolvajokat fogtak el március 16-án Pilismaróton, akik korábban egy földkábel átvágásával az ország olajellátásához tartozó csővezeték működésében is zavart okoztak. A csapatot a TEK-kel közösen fogta…
A Gerecse Natúrpark és a Magyar Sport- és Hegymászó Szövetség szeretné megkönnyíteni az Öreg-kőhöz való feljutást, ezért közösségi lépcsőépítésre invitálják a túrázókat és az önkénteseket. „Néztél…
2023. március 20-án megkezdődik a 11126-os – ismertebb nevén alsó bekötőút – felújítása a TSZ major előtti hídtól a Szabadság térig terjedő szakaszon – közölte Farkas…
Az engedély nélkül létesített kutak vízjogi fennmaradási engedélyezésére 2023. december 31-ig van lehetőség. Idén év végén lejár a kútamnesztia a korábban engedély nélkül létesített, az első…
A 19 éves férfi a kiállított betlehemi szobrokat vitte el Nagysápról. Másnap megbánta tettét és azokat önként visszavitte. A dorogi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát. Mint…
A NAV Komárom-Esztergom Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2023. március 20. és 24. között a faiskolákat, kertészeteket, gazda- és barkácsboltokat ellenőrzik. Az adóellenőrök vizsgálják a nyugta-…
A következő időszak időjárására tekintettel március 16-án véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál. Március 31-ig mérnökségenként még legalább egy, síkosságmentesítésre alkalmas adapterekkel felszerelt gépet…
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) TermészetLesen programjának következő állomása a Gólyales! A 19 éves múltra visszatekintő gólyafészek adatbázis teljesen megújult, sőt egy mobiltelefonos applikáció…
Az Esztergomi Turisztikai Nonprofit Kft. amatőr szereplő pályázatot hirdet városi imázsfilmek és turisztikai fotós anyagok készítéséhez. Várják azon 10-75 éves esztergomi lakosok jelentkezését, akik szívesen szerepelnének…
Országos koordináció keretein belül fogták el a rendőrök azokat az esztergomi elkövetőket, akik az egész ország terültén csalásokat követtek el. Az ügy felgöngyölítésében – amit a…