Június 27-én, szombaton első alkalommal rendezik meg a Párkányi Kézműves Sörfesztivált, ahol tíz szlovákiai, magyarországi és csehországi kézműves sörfőzde mutatkozik…
Egyre több helyen jelennek meg Magyarországon az úgynevezett „ehető oázisok”, vagyis azok a közterületen található gyümölcsfák, amelyek termése bárki számára…
Több mint ötmillió forint központi pályázati támogatásban részesülnek idén a Komárom-Esztergom vármegyei önkéntes mentőszervezetek. A támogatás célja, hogy segítse a…
A fokozottan védett kerecsensólyom állományának megóvását segíti az a kutatási és monitoring munka, amelynek idei szakasza nemrég zárult le Magyarországon.…
Négy és fél évtizeddel ezelőtt, 1981. június 27-én került megrendezésre az a maga nemében azóta is kuriózumnak számító esemény, ahol…
Az Európai Unió intézményei által készített hivatalos dokumentum megállapítja, hogy Ukrajna jelentős előrelépést ért el számos alapvető reform végrehajtásában. A…
A héten Komárom-Esztergom vármegyében is folytatódik a szúnyogok elleni védekezés. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a szakemberek biológiai lárvagyérítést végeznek, amelynek…
Június 22-től ismét tűzgyújtási tilalom van érvényben Komárom-Esztergom vármegyében a tartós hőség és a rendkívül száraz időjárás miatt. A korlátozást…
Az iskolai erőszak megelőzésére és a segítő közösségek fontosságára hívta fel a figyelmet a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztályának képregénypályázata.…
A körözött személyek felkutatására irányuló fokozott ellenőrzést tartottak június 17-én Esztergomban. Az Esztergomi Rendőrkapitányság munkatársai a közterület-felügyelőkkel közösen hajtották végre…