Komárom-Esztergom vármegyében minden olyan településen megfordul a kormányablakbusz, ahol nincs kormányablak. A kormányablakbusz segítségével meghatározott időpontokban az állampolgárok többféle okmány-…
A gyógyszerellátás biztonságának fenntartása mellett a Richter Gedeon Nyrt. a kialakult energiaellátási helyzetre reagálva a jelentős energiafelhasználó vállalatoktól elvárt fogyasztáscsökkentési…
Felfüggesztett szabadságvesztést szabhatnak ki azzal a dorogi férfival szemben, aki a vád szerint többször bántalmazta élettársát, majd a szakítás után…
Egy korábbi bejelentés kapcsán végeztek adatgyűjtést az esztergomi rendőrök augusztus 5-én délelőtt, amikor az Arany János utcából segélykiáltásra lettek figyelmesek.…
Esztergom Megyei Jogú Város Önkormányzata 2,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújt Párkány városának a júniusi tűzben megrongálódott történelmi…
Teljes körű felújítás előtt áll az Esztergomi Várszínház. A fejlesztés az Interreg VI-A Magyarország–Szlovákia Program támogatásával megvalósuló, #connect4 elnevezésű nemzetközi…
Az elmúlt napokban több helyen is faágak törtek le, illetve fák dőltek ki Dorogon, ami számos lakosban vetett fel kérdéseket…
Mindössze 27 éves korában, tragikus körülmények között elhunyt Mihály Bence, a Bajnai Darts Sportegyesület alapító és meghatározó tagja. Emléke előtt…
Hatvannégy, az esztergomi Óvó- és Tanítóképző Tanszéken végzett óvodapedagógus hallgató vehette át diplomáját a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és…
Az országos tisztifőorvos által elrendelt harmadfokú hőségriasztás miatt módosult a kormányhivatalok és a kormányablakok ügyfélfogadási rendje. Az intézkedés augusztus 7-ig…