Hatvan nap elzárásra ítélték azt a férfit, aki társával gépkarabélyt és golyószórót lopott el az esztergomi lőtérről. Az Esztergomi Járásbíróság 2020. novemberben előkészítő ülésen az egyik…
Browsing: Esztergom
Június 5-én, szombaton, 20 órakor, a Mindszenty Iskola udvarán mutatja be Balassa Bálint klasszikusát, a Szép magyar komédiát a Babits Mihály Színház, a Hiperkarma dalaival. Szereposztás:…
A 33 éves esztergomi nőnek vezetői engedélye sem volt. A Tatai Rendőrkapitányság büntető és szabálysértési eljárást is indított ellene. A rendőrségre 2021. június 3-án, csütörtökön 12…
Az Esztergomi Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be azzal az esztergomi és kecskeméti férfivel szemben, akik bérelt kocsival mentek lopni Szlovéniába. A vádirat szerint egy kecskeméti és…
A tavalyi nagy siker után, idén már nem csak a Balatonnál, hanem országosan is hallhatók lesznek versek június 4-étől október 6-áig a MÁV-Volán-csoport, valamint a GYSEV…
A Nemzeti Összetartozás Napján a 101 évvel ezelőtti trianoni döntésre emlékezve közösen tartanak megemlékezést június 4-én, pénteken Esztergomban és Párkányban. A Duna túloldalán fél négykor a…
A kiskorú veszélyeztetésének bűntette és a lopás bűntette miatt indult ügyben az Esztergomi Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be azzal a kocsi lakosú nővel szemben, aki barátnője…
Az esztergomi nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki azt az 51 éves váci férfit, aki egy cég recepciójának a pultjából pénzt lopott. Az Esztergomi Rendőrkapitányságon eljárás indult ismeretlen…
A második világháború idején a lengyel menekülteket segítő esztergomi polgármesternek, dr. Etter Jenőnek post mortem odaítélt, Virtus et Fraternitas érmet adott át szerdán a varsói elnöki palotában rendezett…
Hétvégétől teljes menetrend szerint üzemelnek a dunakanyari hajójáratok. A MAHART PassNave Kft. örömmel tájékoztatja az érdeklődőket, hogy régóta fennálló utasigények és nem utolsó sorban az érintett…
Térségünkben ismét több helyen adhatunk életmentő vért 2021 júniusában. Összegyűjtöttük, hol és mikor tehetjük ezt meg! Június 4. péntek, 15.00-18.00 – Tát, Művelődési Ház Június 10.…
Meghosszabbíthatják a letartóztatását annak a férfinak, aki 2019. év decemberétől egy esztergomi ingatlanban olyan vízipipadohány gyártásában és értékesítésében vett részt, melybe dohány helyett faforgács és fűrészpor…
Melléképület, garázs és a benne tárolt személyautó égett Esztergom-Kertvárosban, május 30-án, vasárnap éjszaka. Varga Mihály Sebestyén tűzoltó főhadnagy megkeresésünkre elmondta, hogy vasárnap 0 óra 34 perckor…
A Magyar Nemzeti Múzeum közös múzeumi belépőjével most háromszor annyi élményt szerezhetnek Esztergomban – írja az MNM Esztergomi Vármúzeuma a közösségi oldalán. A látogatók a közös…
Elhunyt dr. Horváth Béla (1940-2021), az Esztergomi Vármúzeum nyugalmazott igazgatója, aki 1971. január 1-től 2011. február 28-ig vezette a rangos intézményt – adta hírül a Magyar…
A KEMHESZ és a dorogi, esztergomi, táti valamint a tokodi horgászegyesületek közös gyermeknapi versenyén vasárnap minden induló, összesen 89 gyermek kapott ajándékot, a legeredményesebbeket kupával és…
Az Esztergomi Vitézek rögbicsapata megvédte bajnoki címét, miután a május 29-ei, szombati döntőben 22-10-re legyőzte a Battai Bulldogokat a Budapesti Rögbi Centrumban. A finálé kezdése a…
Megtartotta 2021. első ülését az Ister-Granum EGTC polgármesteri parlamentje. A közgyűlés Esztergomban, a Szent Adalbert Központban került megrendezésre. A legfontosabb napirendi pont a szervezet 2020. évi…
Színes programokat szerveznek a gyerekeknek május 30-án, vasárnap Esztergomban. Esztergom városa a Kapcsolatok Házában Griffek és Oroszlánok címmel gyermeknapi programot szervez 2021. május 30-án, vasárnap. Délelőtt…
Az Esztergomi Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be azzal a férfival szemben, aki úgy akarta kivinni az áruházból a lopott ruhaneműt, hogy a saját ruhája alá vette…