Úgy tűnik, lassan véget ér a zord időjárás és hamarosan újjászületik a természet. Ha neked is a tavasz a kedvenc évszakod és imádsz gyönyörködni a frissen…
Browsing: Dorog
Dorog Város Képviselő-testülete elfogadta a 2018-as évre szóló költségvetést, amiben szerepelnek út- és járdafelújítások, beruházások és működéssel kapcsolatos költségek is. Dorog város 2018 évi költségvetésének teljes…
Térségünkben Dorogon, Esztergomban, Mogyorósbányán és Nyergesújfaluban számíthatunk tervezett áramszünetekre március első két hetében. Az E.ON Hungária folyamatos korszerűsítést hajt végre hálózatán. A tervszerű beavatkozások biztonságos elvégzése…
Ivancsics Ilona és Színtársai vérbeli komédiával várják a színházkedvelőket a Dorogi József Attila Művelődési Házba március 12-én, hétfőn 19 órától. Az ‘Ölj csak meg lelkem’ című…
Mézeskalácsból készítette, dobos cukorral ragasztotta a Reimann Bányászattörténeti Miniverzumot Bereczki Bence Tibor, ami végül ezüstérmes alkotás lett egy országos gasztronómiai bajnokságon – számol be az eredményről…
Idén márciusban sem maradhat el az egyik legtöbb embert megmozgató sportrendezvény, az Oszágfutás. A gyerekek számára 1,3 km, 3 km és 6 km a táv, de…
Február 25-én, vasárnap került megrendezésre az NB II. 22. fordulója a dorogi Buzánszky Jenő Stadionban. A Dorogi FC a Budaörs SC-t fogadta a pályán. Az első…
A stadionok épülnek, a nyugdíjasok Erzsébet utalványt kapnak, a külföldiek Magyarországra szavaznak. Összességében ez egyes egyének jó is lehet, csak sajnos nem vesszük észre, hogy a…
Február 25-én, vasárnap, megkezdődik az NB II. tavaszi szezonjának első fordulója Dorogon, 28-án, szerdán, pedig a Magyar Kupa visszavágóján szurkolhatunk, szintén itthon. Az NB II. 22.…
Dorog és környéken ismét több helyen számíthatunk sebességellenőrzésekre február 24-28-a között. Az alábbiakban kigyűjtöttük a mérőhelyeket és az időpontokat. Február 24. szombat 09.00-19.00 Tát, 10. sz.…
A rendőrök elkapták azt a 42 éves esztergomi férfit, aki Dorogon, Leányváron, Kesztölcön és Tokodon is több alkalommal tört be családi házakba január és február hónapokban.…
Február 15-18-a között került megrendezésre a FeHoVa című fegyver-, horgász- és vadászkiállítás a budapesti Hungexpo területén. A kiállítások és a szakmai programok mellett az említett sportágakban…
Dorog Város Önkormányzat Képviselő-testülete a dorogi székhelyű és Dorog területén kifejtett tevékenységet végző bejegyzett polgári önszerveződések támogatására vonatkozó pályázati felhívást és a pályázati adatlapot a február…
Húsvétkor ismét retrozhatunk Dorog kedvenc bulisorozatán a Dorogi Retro Dance Fesztiválon. Az esemény sztrávendége az UFO update együttes lesz, a hangulatról pedig Dj Tomy Slow és…
A hétvégére igazi sarkvidéki hideg köszönt be térségünkbe a meteorológiai előrejelzések szerint. Mindazoknak, akik szeretnének ebben a zord időjárásban felmelegedni, érdemes ellátogatni a dorogi Nipl Stefánia…
Korábban írtuk, hogy egy ittas férfi és a barátja 2017. december 18. napján, este megjelentek az egyik dorogi dohányboltnál, ahová be akartak menni. Az üzletben tartózkodó…
A dorogi rendőrök február 21-én, szerdán 16 óra 50 perckor Tokodon ellenőriztek egy 27 éves helyi férfit. Megállapították, hogy ellene a Dorogi Rendőrkapitányság jármű önkényes elvétele,…
Tovább folytatódik a nagy sikerű utánpótlás teremlabdarúgó torna Dorogon a hétvégén. Február 25-én, vasárnap 9 órai kezdettel nyolc U11 korosztályú csapatot és szurkolótáborukat várják a szervezők…
Nem az első eset, hogy rendőröket kell riasztani a helyi vendégmunkásokra. Most egy 18 éves gyöngyösi fiatal lopott készpénzt és mobiltelefont társaitól egy dorogi munkásszállóban. A…
Az 1948/49-es forradalom és szabadságharc 170. évfordulója alkalmból március 15-én, ünnepségsorozat várja a dorogiakat! Az ünnepi sorozat „Március Idusán” című történelmi sétával indul 10 órakor az…