A pünkösdi Mária Korzó rendezvény sikerére és a sok érdeklődő örömére, az adventi időszakhoz kapcsolódva a KÖZÖD Egyesület ismét megszervezi…
25 évvel ezelőtt, 1999. december 4-én vettünk végső búcsút a Dorogi Gimnázium legelső igazgatójától, Valovics Ferencnétől, városunk köztiszteletben álló, kiemelkedő…
Korábban írtuk, hogy 2024. december 15-étől új menetrendet vezet be a MÁV-Volán-csoport, amely térségünket is érinti. Többek között megszűnik a…
Börtönbüntetésre ítélték azt a sorozattolvajt, aki Dorogon, Tokodon, Tokodaltárón és Tokod-Üveggyárban követett el lopásokat. A vádirat szerint az elkövető 2023.…
Ítéletet hoztak azzal a dorogi házaspárral szemben, akik csaknem másfél éven keresztül értékesítettek kábítószert Esztergomban és Dorogon. A vádirat szerint…
Karácsonyi lázban égsz? Már feldíszítenéd az otthonodat, illetve beszereznéd szeretteidnek a legtutibb ajándékokat? Látogass el a térség egyetlen karácsonyi boltjába,…
Idén negyedik alkalommal rendezik meg az Élő Adventi Kalendáriumot Dorogon. 2024. december 1. és december 24. között nap mint nap…
Advent első vasárnapjának előestéjén, november 30-án tartották Dorog hagyományos rendezvényét, az adventkezdő gyertyagyújtó ünnepség és ökomenikus istentiszteletet a Hősök terén.…
Múlt hétvégén lezajlott az év utolsó előtti amatőr darts versenye, mely egészen drámaira sikerült. A döntőt az a 2 játékos…
A Dorog Futókör Sportegyesület tagjai szeretettel várnak mindenkit a 10. Jótékonysági Mikulás futás és sütivásárra advent második vasárnapján, 2024. december…