Március 21-én, vasárnap délután a Dorog és Kesztölc közötti területen szemét égett. Varga Mihály Sebestyén tűzoltó főhadnagy elmondta, hogy az…
Március 21-én, vasárnap délelőtt 11 óra körül két autó ütközött össze Dorogon, a Köztársaság út és a Bányász körönd találkozásánál.…
A tokodi Korpási Bálint olimpiai kvótát szerzett a kötöttfogásúak 67 kilogrammos kategóriájában, a 60 kilóban szereplő Torba Eriknek viszont ugyanez…
„Kedves Esztergomiak! Egy régi adósságunk törlesztését kezdtük meg a mai napon! Örömmel jelenthetem, hogy ma elkezdődött a Fürdő Szálló külső…
A Heti novella című új kulturális sorozatunkban hétről hétre egy-egy író novelláját publikáljuk. Harmadik alkalommal Viola Szandra testverselő egyik alkotásával…
Lieber Tamás „Mesélő tájak és formák – Egy fotó és ami mögötte van” című sorozatának soron következő részében rózsadombi József-hegyi-barlanggal…
A tettes a kiszemelt autót elszállíttatta úgy, hogy arra a jármű tulajdonosától nem kapott engedélyt. Az esztergomi nyomozók a 31…
Az Esztergomi Rendőrkapitányság járőrei 2021. március 18-án, csütörtökön délelőtt Pilismaróton, az Iskola utcában megállítottak egy személygépkocsival közlekedő dunabogdányi lakost. Az…
Az Esztergomi Járásbíróság jogerősen négyszázezer forint pénzbüntetést szabott ki azzal a férfival szemben, aki hátizsákjába rejtett termékeket fizetés nélkül akart…
A Tatabányai Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be azzal a férfival szemben, aki Nyergesújfaluban egy közúti jelzőtábla utasítása ellenére nem állt…