Május végén Esztergomban tartotta tisztújító közgyűlését a Magyar Kick-box Szakszövetség (MKBSZ), ahol egyhangú döntéssel Juhász Gábort választották meg a szervezet új elnökének. A tisztújításon több bajnai kötődésű szakember is fontos tisztséget kapott.
Az MKBSZ élére megválasztott Juhász Gábor korábban alelnökként dolgozott a szövetség vezetésében, emellett a full-contact szakág szövetségi kapitánya, valamint a Bajnai Kick-Box és Szabadidő Sportegyesület egykori versenyzője volt.
A közgyűlésen a küldöttek Hudoba Tamást is elnökségi tagnak választották. Hudoba jelenleg a Bajnai Kick-Box és Szabadidő Sportegyesület edzőjeként tevékenykedik, így az egyesület és a település a sportdiplomáciában is komoly szerephez jutott.
A szövetség főtitkári feladatait a jövőben Kondár Anna látja el, aki szintén bajnai kötődésű. A többszörös világbajnok sportoló korábban a Bajnai Kick-Box és Szabadidő Sportegyesület versenyzője volt, és a magyar kick-box egyik legeredményesebb női versenyzőjeként vonult vissza az aktív versenyzéstől.
A tisztújítás során arról is döntés született, hogy a korábbi három helyett négy alelnök segíti a szövetség munkáját. Az új alelnökök között kapott helyet Olasz Attila és Mórádi Zsolt, akik Dancsó Zoltán és Polgár Zsolt mellett dolgoznak majd. Mórádi Zsolt a jövőben a nemzetközi kapcsolatokért felel a szervezetben.
Juhász Gábor 35 éve foglalkozik a sportággal, versenyzőként a tatamis és a ringes szabályrendszerekben is kipróbálta magát. Az elmúlt 11 évben alelnökként tevékenykedett az MKBSZ vezetésében, emellett saját egyesületét, a Titán Kick-box SE-t irányítja, ahol több világ- és Európa-bajnok versenyző is nevelkedett.
Megválasztását követően az új elnök hangsúlyozta: célja a szövetség megújítása, a versenyrendszer fejlesztése és a sportág további népszerűsítése. – Szeretném megújítani a szövetséget, bizottságokat létrehozni, amelyeknek munkát delegálnék. Szeretném a versenyrendszert is megreformálni annak érdekében, hogy minél több új klub csatlakozzon a sportágunkhoz. Célom, hogy a kick-box itthon még jobban elterjedjen, a nemzetközi eredményességet növeljük, és a magyar kick-box rangját tovább emeljük – fogalmazott Juhász Gábor.
A Magyar Kick-box Szakszövetség közleménye szerint a kick-box Magyarország egyik legeredményesebb nem olimpiai sportága, a magyar versenyzők pedig rendszeresen az élmezőnyben végeznek a világ- és Európa-bajnokságokon.
Felhasznált források: MTI / Bajnai Kick-Box és Szabadidő Sportegyesület / Magyar Kick-box Szakszövetség
Borítókép: Bajnai Kick-Box és Szabadidő Sportegyesüle