Hírek

Két autót tört fel a dorogi vasútállomáson – a rendőrök a helyszínen elfogták

Tetten érték a rendőrök azt a fiatal férfit, aki két autót is feltört a dorogi vasútállomásnál április 3-án késő este.

A rendőrséghez bejelentés érkezett arról, hogy egy ismeretlen éppen egy parkoló gépkocsit próbál feltörni. A dorogi rendőrök azonnal a helyszínre siettek, ahol a sértett pontos személyleírást adott az elkövetőről, valamint azt is elmondta, merre távozott.

A járőrök rövid időn belül a közelben elfogták a gyanúsítottat. Kiderült, hogy a 18 éves tatabányai fiatalember két autóba is bejutott: mindkét jármű oldalablakát betörte, majd értékek után kutatott, azonban végül semmit nem talált.

A férfit a Dorogi Rendőrkapitányságra állították elő, ahol a nyomozók lopás vétségének kísérlete miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették.

A rendőrség tájékoztatása szerint a fiatal nem volt ismeretlen a hatóság előtt, az elmúlt hónapokban több hasonló vagyon elleni bűncselekményt is elkövetett.

Fotók, forrás: police.hu

Megosztás