Lieber Tamás „Mesélő tájak és formák – Egy fotó és ami mögötte van” című sorozatának hetvennegyedik részben Pakisztánban, a világ legszebb légi útján repülünk egyet.
Az iszlamabadi szállodai szoba hűvösében töltött második éjszakánkon jól esett a pihenés.
A hosszúra nyúlt első napi programot, és persze az azt megelőző majd 24 órás kiutazás okozta fáradtságot és az időeltolódás okozta átállást talán többé-kevésbé sikerült kihevernünk. Odakint a városban napközben legalább 40 Celsius-fok lehetett és éjszakára sem süllyedt 30 fok alá a hőmérő higanyszála.
A szoba hűvösében
A szobák természetesen légkondicionáltak voltak, a léghűtő ebben az országban alapfelszerelésnek tűnik. Előző napi megérkezésünkkor az ablakhoz közeli ágyat választottam a kétágyas helyiségben. A falba épített légfúvó hamar lehűtötte a szobát. – Végre kialhatjuk magunkat – gondoltuk kissé elhamarkodottan. Azonban rá kellett ébrednünk a valóságra, mégpedig arra, hogy a hűtőventillátoron csupán két pozíciót tudunk állítani. Vagy teljes sebességgel adja a hideget és szinte lefúj az ágyról, vagy kikapcsolt állapotban van. Egyik sem tűnt ideálisnak; vagy megfagyunk, vagy megsülünk. A lamellákat sem lehetett állítani, hogy a plafonra tereljük a hideget. helyzetet Andris leleményessége oldotta meg. Párnahuzatot tömködött a rácsok közé. A dolog bevált. Olyannyira, hogy amikor a pakisztáni túra végén az utolsó éjszakánkat ismét ebben a szállodában töltöttük, első dolgunk a párnák lecsupaszítása volt.
Engedékeny időjárás
A reggeli elfogyasztása után a félórányi autóútra lévő reptérre tartottunk. Az úti cél Skardu volt, ez majd 1 órányi repülést jelent a világ talán legszebb repülőútján, a Himalája és a Karakoram óriásai fölött. Reménykedtünk, hogy az idő tiszta lesz, hiszen nemcsak a kilátás függ ettől, hanem tulajdonképpen maga a repülőút is. Gyakran előfordul ugyanis, hogy kedvezőtlen látási viszonyokra hivatkozva törlik ezeket a járatokat.
A becsekkolás szerencsére könnyen ment, lévén belföldi járatra váltottunk jegyet. Igaz, hogy egyébként már a repülőtérre való bejutás sem egyszerű. Itt a pakisztáni fővárosban nemcsak a parkolóba bevezető utakon ellenőrzik az autókat, hanem magába az épületbe is csak biztonsági kapukon keresztül és motozás után lehet bejutni (egyébként a nagyobb szállodákba is!).
Az idő szerencsére kedvezett a repülésnek. Menetrend szerint fel is szállt a gépünk. Pakisztáni vezetőnk Altaf (Sunny és sofőrünk, Ustad Skarduban csatlakozott hozzánk) minden részletre odafigyelt. Például arra is, hogy a repülőn jobb oldalra, az ablak mellé foglalja mindannyiunk jegyét. Innen adódott ugyanis a legjobb rálátás a hegyekre, így a híres-hírhedt nyolcezresre, a Nanga Parbatra (8126 m) is.
Pakisztán a világ 14 nyolcezres hegye közül 5-öt mondhat magának. A Himalájából a már említett Nanga Parbatot, a Karakoramból pedig a világ 2. legmagasabb csúcsát, a K2-t, a Broad Peak-et, a Gasherbrum 1. és Gasherbrum 2. hegyeket. Ezek mellett természetesen a hét-, hat-, ötezresekből sincs hiány, az alpesi méretű három-négyezreseket pedig akár már figyelmen kívül is hagyhatnánk, hiszen eltörpülnek az óriások mellett. Mások a léptékek, más a viszonyítási pont. Jóllehet ezek az „apró kitüremkedések” is képesek próbára tenni az állóképességet, ahogy ezt a következő napokban magunk is megtapasztaltuk.
Látkép a magasból
Az Air Blue pakisztáni légitársaság gépe 9 óra tájban hagyta el a kifutópályát, és lassan, de biztosan kezdte meg emelkedését a Gilgit-Baltisztán régió egyik központja, Skardu felé. Alig telt el tíz perc a repülésből, mire a gyenge felhőzet szerencsésen feloszlott, és az Airbus (A320) ablakából fantasztikus panoráma nyílott az alattunk elterülő hósipkás, gleccserek és folyók szabdalta zord tájra, amelyben kétségtelenül a Nanga Parbat tömbje volt az uralkodó. Az utazás vége felé a repülőgép majd negyedórán át ereszkedett be a hegyek közé, felfedve annak apró részleteit is; a szinte lehetetlen helyekre települt falvakat, a meredélyeken szerpentinező keskeny utakat, gyümölcsösöket.
A szürke és fehér egyhangúságát, a szikla, hó és jég világát, az Indus-völgy zöld oázisának, és az azt kísérő homokos-sivatagos hordaléksíkságnak a képe váltotta fel, amelynek középpontjában óriási folyamként hömpölyög az egyébként 3200 kilométer hosszú, tejeskávé színű Indus. A folyónak, ahogy egyébként tibeti forrásától idáig, úgy innen is még jó hosszú utat kell megtennie, hogy Karacsinál elérje az Indiai-óceánt.
Skardu repülőtere egyben katonai támaszpont, ahol még a laikusok számára is jól kivehetők voltak a vadászgépek feltételezett hangárai. Landolás után még vagy húsz percet kellett várakoznunk a reptéri buszra, amely körülbelül három kilométert tett meg velünk a fogadóépületig. A csomagjainkhoz viszonylag hamar hozzájutottunk, így kezdetét vehette Észak-Pakisztán felfedezése.
A cikkben közzétett felvétel 2025. június 20-án Iszlamabadból Skarduba tartó repülés során készült és a Nanga Parbat (8126 méter) csúcstömbjét mutatja.
Nézd meg a repülésről készült videót is:
Lieber Tamás
