November 10-én, hétfőn Szent Márton-napi vidám estére várják az érdeklődőket Tokodon. A hagyományos, jó hangulatú közösségi programot a Tokodi Hegyeskő Általános Iskola sportcsarnokában rendezik meg.
Az esemény 16 órakor kezdődik gyülekezővel az iskola udvarán, majd 16.15-kor a Hegyeskő Általános Iskola diákjai adnak műsort. Ezt követően, 16.30-tól lámpás felvonulás indul a faluban – a szervezők kérik, hogy mindenki saját lampionról gondoskodjon.
Az est 18 órától a Kék Nefelejcs Nótakör műsorával folytatódik, majd 18.30-tól Sándi Károly és Ifjú Zsolt zenés produkciója gondoskodik a jó hangulatról.
A résztvevőket libazsíros kenyérrel, újborral és teával kínálják, a desszertek és sütemények pedig batyus jelleggel érkezhetnek.
Tokod Nagyközség Önkormányzata mindenkit szeretettel hív és vár a Szent Márton-napi eseményre, amely a közösség összetartozását, az őszi hagyományok megőrzését és a közös ünneplés örömét erősíti.