Esztergom

Több százan keresték fel az esztergomi képzési és állásbörzét

Október 17-én, pénteken nagy érdeklődés mellett rendezték meg a képzési és állásbörzét az esztergomi Szent Adalbert Rendezvényközpontban. Az eseményt a Komárom-Esztergom Vármegyei Kormányhivatal szervezte a GINOP_Plusz-3.1.1-23 „A munkaerő-kínálat bővítése és fejlesztése” című program keretében, amelynek célja, hogy segítse a munkavállalók és a munkáltatók egymásra találását, valamint támogassa az álláskeresőket a munka világába való visszatérésben.

A rendezvényre több százan látogattak el, ahol 40 kiállító mutatta be kínálatát. A versenyszférát képviselő vállalatok mellett jelen voltak a honvédség, a rendőrség és a katasztrófavédelem szakemberei is, akik betekintést adtak hivatásuk mindennapjaiba, valamint tájékoztatták az érdeklődőket a jelentkezés feltételeiről. A börzén országosan működő, sőt határon átnyúló cégek is képviseltették magukat, több száz betöltésre váró pozíciót kínálva a vármegye munkavállalóinak.

A rendezvényt dr. Kancz Csaba főispán és Steindl Balázs, Esztergom alpolgármestere nyitotta meg. A programon részt vett továbbá Romanek Etelka és Borsó Tibor, a vármegyei önkormányzat alelnökei is. A köszöntőkben hangsúlyozták, hogy a munkaerőpiac folyamatosan változik, ezért a keresleti és kínálati oldal összehangolása kiemelt feladat, amelyhez elengedhetetlen a kormányhivatal közvetítő szerepe.

Az esemény nemcsak az álláskeresőknek, hanem a pályaválasztás előtt álló fiataloknak is hasznos volt. A jelenlévő képző intézmények számos oktatási lehetőséget mutattak be – az alapképzésektől a művészeti irányokig –, valamint tájékoztatást adtak a Pillér projekt keretében elérhető támogatásokról. A program részeként a jelentkezők új szakmát is elsajátíthatnak, nappali vagy felnőttképzés formájában, miközben álláskeresést ösztönző támogatásban részesülhetnek.

A 1,617 milliárd forintos vissza nem térítendő forrásból megvalósuló projekt 2027. augusztus 31-ig biztosít lehetőséget a vármegye lakóinak munkaerőpiaci esélyeinek növelésére. A program a Magyar Állam támogatásával, az Európai Unió társfinanszírozásával valósul meg.

Fotók: Komárom-Esztergom Vármegye Önkormányzata
Felhasznált források: Komárom-Esztergom Vármegyei Kormányhivatal honlapja / Komárom-Esztergom Vármegye Önkormányzat Facebook-oldala