A Dorogi Futball Club közleményt adott ki az utánpótlás-nevelő munka és az infrastruktúra fejlesztésével kapcsolatban, valamint reagált a közelmúltban megjelent információkra.
A klub az elmúlt időszakban saját erőből fejlesztette tovább a rendelkezésre álló infrastruktúrát. Tokod-Üveggyárban, a helyi önkormányzat által biztosított művelődési házban új közösségi és szakmai helyiségeket alakítottak ki. „Miután a dorogi irodából ki kellett költöznünk, itt rendeztük be az utánpótlásedzők munkáját segítő irodát, valamint a játékosok számára kialakított közösségi helyiséget” – ismertette Mayer László.
Az épületben már lehetőség nyílik a mérkőzések elemzésére, értékelésére, valamint a következő meccsekre történő elméleti felkészülésre is. Emellett termi foglalkozásokra alkalmas edzőterületet, valamint erőnléti és regenerációs munkát szolgáló helyiséget is berendeztek. Az elnök köszönetet mondott mindazoknak, akik támogatták a fejlesztéseket: „Köszönjük a szülők és a környékbeli vállalkozók segítségét!”
Mayer László, a Dorogi FC elnöke hangsúlyozta: „Egyesületünk nem nyújtott be pályázatot új edzőpálya vagy kapcsolódó létesítmény kialakítására.” A Monostori Tivadar Edzőközpontban megkezdődtek az öltözők és a lelátó épületének előkészítő munkálatai is. Mayer László kiemelte, hogy „a tokod-üveggyári edzőközpont megfelel a Magyar Labdarúgó Szövetség utánpótlásmérkőzések rendezésére vonatkozó előírásainak, így csapataink a jövőben is itt játszák mérkőzéseiket.” Hozzátette: „Sem kérés, sem utasítás, sem ajánlás nem érkezett az MLSZ-től a mérkőzések helyszínének megváltoztatására.”
A Dorogi FC. jelenleg 16 edző irányításával közel 300 fiatal számára biztosít sportolási lehetőséget. A 16 korosztályos csapat (13 fiú és 3 lány) a Bozsik Programban, a megyei, regionális és regionális kiemelt bajnokságban versenyez. Az egyesület a Kiemelt Körzet Központi program elvárásainak is maradéktalanul megfelel, és továbbra is támogatja a tehetséges játékosok akadémiák felé irányítását.
„Elkötelezettek vagyunk a szakmai munka és az utánpótlásképzés fejlesztése mellett, és bízunk a sikeres folytatásban” – zárta nyilatkozatát Mayer László, a Dorogi Futball Club elnöke.