Lieber Tamás „Mesélő tájak és formák – Egy fotó és ami mögötte van” című sorozatának hatvannyolcadik részében a Déli-Kárpátokban, a Retyezát hegységben tett 2007. évi túra élményét elevenítjük fel.
A Déli-Kárpátok egyik impozáns hegységében, a Retyezátban a néhány napja még álmosan csörgedező patak medrét elhagyó, vad folyóként vágtat lefelé, miközben oldalról számtalan ág kapcsolódása minduntalan tovább növeli erejét. A napokig tartó, szinte folyamatos égi áldás megtette hatását, ám a vizek „hirtelen haragjának” egyéb oka is van, ez pedig a hegység jellegéből fakad.
Hat évvel ezelőtti emlékekkel tarsolyunkban vágtunk neki retyezáti túránknak. 2001 júliusában talán az egész évad legszebb időszakát fogtuk ki egyhetes terepbejárásunk során. Már hazaérkezésünkkor a következő alkalmat terveztük, mégis az idei évnek kellett elérkeznie, hogy újra a Déli-Kárpátok felé vegyük utunkat. Programunkat ezúttal két hétre állítottuk össze, kirándulásunk időpontjául pedig az útikalauzban javasolt augusztust választottuk. „Az időjárás nyár vége felé a legmegbízhatóbb” – szólt a hat éve kiadott tájékoztató. Az, hogy ennek ellenkezőjét tapasztaltuk, lehet véletlen műve, de akár egy újabb bizonyítéka is a mostanság egyre többet hangoztatott globális éghajlatváltozásnak.
Különleges hidrológiai viszonyok
Ha a kárpáti hegységeket emberi tulajdonságokkal ruháznánk föl, változatosságával az összes közül minden bizonnyal a Románia területén magasodó Retyezátot illetné az elsőség. Szinte minden magashegységi formakincs megtalálható itt, úgy, mint a kopár, merészen magasba törő csúcsok, éles sziklás gerincek, tavakkal ékes glaciális eredetű teknővölgyek, de folyóvíz által mélyített szurdokvölgyek is. A hegység bizonyos részein széles, lapos havasi legelőket és hatalmas kiterjedésű fennsíkokat, míg másutt karsztos képződmények (töbrök, víznyelők, barlangok) sorát lelhetjük fel.
A hegység mai arculata a legutolsó jégkorszak végén (10-12 ezer éve) bontakozott ki. A jég felszínformáló hatása a magasabb régióban szinte mindenütt megfigyelhető. E hatás legszembetűnőbb jele, hogy a fagyrepesztéssel jellemezhető kőzetaprózódás hatalmas mennyiségű törmeléket eredményezett. Ugyancsak a jégkorszakra vezethető vissza a tengerszemek sokasága (a Retyezátot majdnem 100 tó ékesíti, amelyből 58 állandó és mintegy 40 időszakos). A Délkeleti-Kárpátokban ilyesformán ez a hegység büszkélkedhet a legtöbb tóval, s az egész Kárpátokra vetítve is csak a Magas-Tátra előzi meg.
A tavak többsége 1900 és 2200 méter közötti magasságban fekszik. Elhelyezkedésüket tekintve vagy közvetlenül a gleccser mélyítette teknőben, vagy a jégár által felhalmozott morénasánc mögött találhatók. Legnagyobb medre a központi táborhelyként is szolgáló Bukura-tónak van (8,8 hektárnyi), míg a legmélyebbel a Zenóga-tó büszkélkedhet (29 méteres). Tekintélyes mélységének köszönhetően ez utóbbi képes a legtöbb, 700 000 köbméternyi víz visszatartására.
A Retyezát tavai mellett nem kevésbé fontos folyóvizeinek hálózata. A terület vizei a Sztrigyen keresztül a Maros, illetve a Zsil vízrendszeréhez tartoznak. A hegység legtekintélyesebb folyója a Sebesvíz, amely a Retyezát nyugati, valamint központi részeiről gyűjti össze a vizeket. Átlagos hozama 11,6 köbméter percenként (áradások idején ennek a többszörösét is elérheti). A Sebesvíz legfontosabb mellékpatakjai a Retyezát felől a Malomvíz, a Zlata, a Zsudele, a Bukura, valamint a Pelága és a Peleguca. A Retyezát északi részén eredő vízfolyások közvetlenül a Sztrigybe tartanak (Nuksóra, Szállás-patak, Páros, Fehérvíz, Borbátvíz).
A karsztos kőzetekkel ellentétben a hegység fő tömegét alkotó mélységi magmás, valamint kristályos kőzet nem vezeti felszín alá a vizet, ezért itt szinte csak felszíni elfolyás és úgynevezett leöblítés történik. A lehulló csapadék vagy olvadékvíz tehát szemünk láttára folyik le és gyűlik össze valamelyik tengerszemben, majd idővel azokat elhagyva a mélyebb térszínek felé halad, ahol egyéb folyókkal összeadódva igyekszik az erózióbázis felé. A Magas-Retyezátban éppen ezért nincsenek hagyományos értelemben vett források. A „turisztikai központokban” (ez a jelző csak a sátrazás lehetőségére, s nem a szolgáltatásokra vonatkozik) víznyerés a patakokból, erekből lehetséges.
Természeti erők birkózása egymással
A hosszabb ideje tartó esőzések hatására nemcsak a vizeket szállító csorgók, erek, patakok száma növekszik, hanem azok hozama is. A vízfolyások mérete a kisebb erecskéktől a nagy hozamú hegyi folyókig terjedhet, amelyek ilyetén besorolása – láthatjuk majd – az éppen aktuális időjárás függvénye. Míg 2007. augusztus 3-10-ig napközben rövid, 15-20 perces, éjszakánként pedig legfeljebb néhány órás időtartamú csapadékhullást tapasztaltunk, addig 2007. augusztus 10-e éjszakáján legalább nyolc órán át tartó dézsaszerű (torrenciális) esőzés volt. E gigantikus, villámlással kísért égi áldással sem a vékony, mohos talajtakaró, sem pedig az egyébként lefolyást késleltető tengerszemek nem tudtak megbirkózni. A hegység szívében elhelyezkedő Bukura-tó 4-5 centiméteres vízszintemelkedése például szemlátomást néhány óra alatt megtöbbszörözte a belőle táplálkozó hasonló nevű patak hozamát, amelyen a 130 méterrel mélyebben fekvő, 1,33 hektáros kiterjedésű, 4,3 méteres mélységű, szinte szabályos háromszög alakú Lia-tó sem sokat csillapíthatott.
A túrázást ellehetetlenítő rossz idő (folyamatos felhősödés és esőzés) augusztus 11-én számunkra is visszavonulót fújt, igaz, mi északi irányban, a Bukura-hágón át, a Pietrele-patak mentén ereszkedtünk le. A patak vízhozamát az egy héttel korábbi felköltözéskor tapasztalt vízmennyiséghez képest 6-8 szorosára becsültük. Ahol felfelé viszonylag könnyen, köveken lépdelve átkelhettünk, ott lefelé bizony nem kis bátorság és a társak segítsége kellett. A víz vad tombolása a nyomvonal meredekségének fokozódásával értelemszerűen kifejezettebbé vált, az Encián menedékház felett a patak már nem tudta medrében tartani vizét, ettől lejjebb pedig már az erdei utak is víz alatt voltak. A vizesen igencsak csúszóssá vált gránitsziklákon és a fák gyökerei között bokáig s olykor lábszárközépig elmerülve szerettünk volna minél lejjebb jutni.
A Pietrele turistaközpont kikerülésével igyekeztünk elérni aznapi végállomásunkat, a Nuksóra völgyében, 1005 méteren található Carnic menedékházat. Ám a Pietrele-patak Stanisoara nevű oldalága oly mértékben megáradt, hogy medrét elhagyva, vad tombolással igyekezett a turistaúttól (az azon lévő hídtól) körülbelül 20 méterre lévő zúgó felé. Az ócska tákolmánynak már nem kellett sok, hogy a víz elsodorja. Azon ugyan még átkelhettünk volna, de a medréből kilépő patak szélessége az átkelőt is meghaladta. Sodrásával visszatántorított bennünket, a 25-40 kilogrammos hátizsákokkal nem mertük megkísérelni a vízben való átjutást. Visszafordulva, kerülőre kényszerültünk.
Immáron széles erdészeti útra visszatérve fellélegezhettünk egy kicsit, ám az út mentén magasodó partoldal friss csuszamlásnyomai kisebb aggodalmat keltettek.
Az esőzések hatására 2000-ben jókora omlás következett be itt, az az utat is eldózerolta. A frissen kidőlt fák látványa és a felszín repedezettsége nem sok jót sejtetett.
Tartósan megváltozott körülmények?
Persze, a helyszínen észlelt jelenségek bizonyos mértékben más magashegységekben is megfigyelhetők, ám a Retyezát összetettsége (elég, ha csak az említett hidrológiai viszonyokra gondolunk) minden bizonnyal a legjobb terepet itt szolgáltatja az ilyen jellegű vizsgálódásokhoz. Ahhoz, hogy az általunk tapasztaltakból messzemenő következtetéseket levonjunk, többévi megfigyelés szükséges. Ennek hiányában vagy nem ismeretében azonban némi támpontot a helybéliektől (hegyi mentőktől, pásztoroktól stb.) is szerezhetünk. Érdeklődésünkre többen elmondták, hogy néhány év távlatában is jókora változásokat figyeltek meg a terület időjárásában. Ide tartozik az évszakok, például az esős időszak eltolódása vagy éppenséggel a csapadékos napok számának, valamint az egyszerre lehulló csapadék mennyiségének növekedése. Még ha fenntartással is kezeljük ezeket az észleléseket, a természet jelzéseire érdemes odafigyelni…
A cikket, ahogy a bevezetőben is említettem, 2007-ben írtam. A globális klímaváltozás hatásai már akkor is – majd húsz évvel ezelőtt – szembetűnőek voltak, jóllehet a fogalom még kevésbé volt ismert, hangoztatott a köztudatban. Sajnos azóta látjuk, hogy a probléma nem csökkent, ennek hatásai – még ha erről sokan nem is vesznek tudomást – szépen lassan begyűrűzött a hézköznapokba, s ma már klímaválságról beszélünk.
A cikkhez mellékelt fotón a táborhelyre felvezető 7 órás, 30 kg-os zsákokkal nehezített menet egyik emlékezetes pillanatát láthatjuk. A lefelé vezető úton napokkal később már az áradó patakkal kellett megküzdenünk.
Lieber Tamás
