Kaszás Nikolett tragédiája után alig néhány héttel az 55 éves budapesti Miklovicz Andrásnak is nyoma veszett, vélhetően a Pilis térségében.
A Bors információja szerint a férfi október 3-án Budapestről indult el feltehetően a Pilisbe vagy a Visegrádi-hegységbe, de azóta se tért haza. Tucatnyi eltűntkereső indult a nyomába, de egyelőre nem találták meg.
A Blikk megtudta, hogy András az eltűnése napján még az édesanyjával ebédelt, majd úgy indult el, hogy tanítani megy és visszatér. A telefonját később megtalálták, a készüléken buszjegy vásárlása látszott a Pilis irányába. A Blikk információ szerint a férfi rendszeresen túrázott, teljesített már kifejezetten nehéz túrát is, és gyakran járt a hegyekbe. Az utóbbi időben aggodalmat okozott neki, hogy a mesterséges intelligencia miatt hosszabb távon elveszítheti a munkáját, de életét rendezettnek tartotta.
Mindezek ellenére a Bors információ szerint Andrásnak már korábban is nyoma veszett, még augusztus elején. Ekkor is a Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat igyekezett megtalálni az eltűntet. Közleményük szerint akkor a férfi öngyilkossági szándékkal kárt tett magában a Pilis-tető alatti rét bokros területén. A súlyos sérüléseket szenvedő Andrásra egy biciklis talált rá, aki azonnal segítséget hívott. A helyszínre mentőhelikopter érkezett, a férfit kórházba szállították.
András utolsó ismert ruházata: szürke sportcipő, fekete nadrág, kék póló, zöld melegítőfelső, zöld steppelt pufimellény, baseball sapka. Továbbá ismertetőjegye, hogy a bal kezén egy korábbi sérülés miatt egy fehér kötés látható.
Az eltűnt személy adatlapja ide kattintva tekinthető meg. Bárki, aki információval tud szolgálni a férfi hollétéről, azonnal hívja a rendőrséget!
Ha Ön is úgy érzi, hogy segítségre lenne szüksége, tárcsázza a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, mobilról is ingyenesen hívható 116-123 telefonszámot!
Felhasznált források: borsonline.hu / blikk.hu
Borítókép: police.hu
