Dorog

A Honvéddal kötött együttműködést a Dorog, újabb játékosok is érkeztek

A nyári felkészülést hétfőn megkezdő NB III-as Dorogi FC-nél mindent megtesz a vezetőség, hogy a csapat előre tudjon lépni az előző idény 12. helye után. Ennek újabb lépése a Budapest Honvéddal kötött együttműködési megállapodás és Zsivótzky Gyula szakmai igazgató érkezése – tudta meg a Nemzeti Sport.

„Bozsik és Buzánszky újra egy csapatban. A Dorogi FC-t és a Budapest Honvédot a piros-fekete színeken kívül összeköti, hogy mindkét klub stadionját egykori, az Aranycsapatban szereplő játékosukról nevezték el. Buzánszky Jenő és Bozsik József klubjait mostantól egy partneri megállapodás is egymáshoz köti, amelyet hétfőn írtak alá a felek” – tájékoztatta a Nemzeti Sportot a Dorogi FC. – A megállapodás szerint a kispestiek szakmai segítséget nyújtanak a jelenleg NB III-ban szereplő Dorogi FC-nek, hogy a nagy múltú klub újra sikeres lehessen.

A dorogiakkal kapcsolatos hír, hogy július 1-jétől Zsivótzky Gyula személyében szakmai igazgatóval bővült a szakmai stáb, míg Répási Bendegúz a Budapest Honvédtól érkezik Dorogra erőnléti edzőnek Bücs Zsolt vezetőedző stábjába.

Korábban már jeletük, hogy Koman Vladimir játékos-pályaedzőként csatlakozik a Dorogi FC-hez, és érkezik erősítésként a keretbe a rutinos, volt NB I-es támadó, Barczi Dávid is. Ők is a kerettel kezdték meg a felkészülést, továbbá érkezett Érdről a 22 éves kapus, Tóth Gábor, a Kelen SC-től a középpályás Erdei András, Budaörsről pedig a védő Szamosi Tamás.

Forrás: nemzetisport.hu
Borítókép: Dorogi FC – Az együttműködési megállapodást Sélei Árpád (jobbra), a Honvéd és Blázsik Ferenc, a Dorog (balra) ügyvezetője írta alá

Megosztás