A Dorogi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű és Sportiskolai Általános Iskola Eötvös József Tagiskolájának tanévzáró ünnepségén Matolcsi Zoltán igazgatóhelyettes búcsúztatta az iskola közössége nevében a nyáron nyugdíjba vonuló Vig Attila igazgatót. Ezen eseményen Vig Attila Örökös Eötvös-díjat kapott – közölte az intézmény a közösségi oldalán.
Részlet a búcsúztató beszédből:
„Az idei év több szempontból is különleges minden „eötvösös” diák és pedagógus számára. Ugyanis ebben a tanévben ünnepli iskolánk fennállásának 40. évfordulóját, melynek központi eseményét október elsején ünnepi körülmények között szeretnénk megvalósítani. Másrészt idén utolsó alkalommal köszöntötte Önöket/Benneteket iskolánk igazgatója Vig Attila, hiszen idén nyáron tervei szerint nyugdíjba vonul.
Tisztelt Igazgató Úr, Kedves Attila! Szeretnénk kifejezni hálánkat és tiszteletünket mindazért a munkáért, amelyet az iskola közösségének érdekében végeztél. Három évtized igazgatói munka és három és fél évtized pedagógusi munka van a hátad mögött „vérbeli eötvösösként”. Vezetésed alatt intézményünk nemcsak számos szakmai sikert ért el, amire méltán lehetünk büszkék, de ami talán sokkal fontosabb egy szeretetteljes, támogató légkört teremtettél, ahol mindenki otthon érezhette magát. Olyan atmoszférát, amiben ahogy Te magad is fogalmaztál gyakran hallani lehet a kollégák vidám nevetését. A gyakran változó világban, kihívásokkal tele, de mindig tisztességes, határozott és humánus emberi értékek mentén irányítottad az iskola közösségét. Olyan munkahelyet hoztál létre, ahol a kollégák nem csupán munkatársai, hanem barátai is lettek egymásnak, ahol mindenki érezhette, hogy megbecsülik és tisztelik.
Az elmúlt évtizedek során példamutató elkötelezettséggel, higgadtsággal és emberséggel irányítottad iskolánkat. Számtalan diák, szülő és kolléga életére voltál hatással, támogatva, inspirálva őket. Igazgatóságod ideje alatt számos olyan fejlesztés valósult meg, amelyek hosszú távon szolgálják az iskola közösségét.
Most, hogy egy új életszakasz kezdődik életedben, kívánjuk, hogy a nyugdíjas évek legyenek tele egészséggel, örömmel és a jól megérdemelt pihenéssel. Reméljük, hogy sok időt tölthetsz szeretteid körében, megvalósítva mindazokat a terveket, amelyekre eddig talán kevesebb időd jutott.
Köszönjük, hogy példát mutattál nekünk, és hogy együtt részesei lehettünk „az eötvös közös történetének”. Búcsúzunk bár visszavárunk, hiszen tapasztalataidra, meglátásaidra továbbra is feltétlenül számítunk minden eötvösös kérdésben.
Köszönünk mindent, kívánunk boldog, tartalmas nyugdíjas éveket!”
Borítókép, forrás: Eötvös József Általános Iskola, Dorog Facebook-oldal