Sikerrel zárult a második Dankó Pista Emléknap, amelynek fontos újdonsága volt, hogy a fővárosi helyszíneken túl további 58 hazai település 68 vendéglátóhelyén ünnepelték muzsikaszóval a cigányzenét. A fővároson kívül Komárom-Esztergom vármegyében mutatkozott a legnagyobb érdeklődés a tradicionális zenei műfaj iránt.
Az emléknapon az éttermek, kávéházak és csárdák több tízezer vendégének országszerte összesen 417 órán keresztül zenélt csaknem 140 cigányzenekar – olvasható a Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. MTI-nek küldött közleményében.
A sajtóanyagban kiemelték: az emléknap fontos küldetése, hogy hosszú távon is reflektorfénybe kerüljön a magyar kávéházi cigányzene, ez a „különleges zenei világ, amely generációkon át hozzátartozott a hazai vendéglátás élményéhez a finom falatok és italok méltó kísérőjeként”.
A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai alapján a cigánymuzsika érezhetően felpezsdítette az emléknapon a helyszínt biztosító vendéglátóhelyek forgalmát is, a budapestiek bevételei 10 százalékkal voltak magasabbak. Számos vármegyében pedig még ennél is jelentősebb árbevétel-emelkedést mértek a megelőző szombathoz képest: Nógrádban például 33 százalékos, Veszprém vármegyében 28 százalékos bővülést értek el – írták a dokumentumban.
Hozzáfűzték, hogy a fővároson kívül Komárom-Esztergom vármegyében mutatkozott a legnagyobb érdeklődés a tradicionális zenei műfaj iránt. „Itt összesen 1800 vendég hódolt a kulináris élvezeteknek kávéházi cigányzene mellett” – fogalmaztak.
Idézték Sztojka Attilát, a Belügyminisztérium társadalmi esélyekért és roma kapcsolatokért felelős államtitkárát, aki a Muzsikáló Magyarország program jelentősége kapcsán hangsúlyozta: „A kávéházi cigányzene fontos öröksége annak a zenei világnak, amely bennünket, magyarokat egyedivé tesz Európában. A Dankó Pista Emléknap sikere pedig ismét megmutatta, hogy erre az örökségre most is van igény és kereslet”.
„Ennek a több száz éves történelmi múltra visszatekintő műfajnak a megőrzése és továbbadása a fiatal generációk számára azért is fontos, mert az a zene, amit mi játszunk, magyar zene: közös kincsünk. Ezért is örömteli számomra, hogy az idei támogatási programra jelentkezett zenekarok tagjai között a tavalyinál lényegesen nagyobb arányban hallhatunk ifjú muzsikusokat” – fogalmazott a közleményben Lakatos Miklós, a Muzsikáló Magyarország program szakmai zsűrielnöke.
Július végén újabb nagyszabású esemény csatlakozik a Muzsikáló Magyarország idei rendezvényeinek sorába. Az idén 200 éves balatonfüredi Anna-bál fényét a programban részt vevő cigányzenekar kétszáz zenészének játéka is emelni fogja.
Forrás: MTI / Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt.