A Dorogi FC számára ez a szezon nem csupán egy helyezés-változást jelentett a tabellán, ez egy korszak végét és egy ismeretlen kezdetét is jelzi. Több NB II-es év után a csapat most az NB III tempójához és kihívásaihoz próbál alkalmazkodni, Magyarország harmadosztályában. A kiesés mindig fáj. Nem csak a játékosoknak és a vezetésnek, hanem azoknak a szurkolóknak is, akik hétről hétre megtöltik a Buzánszky Jenő Stadiont, és kitartanak jóban-rosszban.
Ami ezután jön, az nem csupán taktika vagy formáció kérdése. Ez identitásról szól. Képes lesz-e a Dorogi FC megőrizni célját, helyi büszkeségét és közösségi kötődését kevesebb forrásból, kisebb kerettel, és jóval kevesebb országos figyelemmel? Ez a klub mindig is több volt, mint egy név a meccsnaptárban. Doroghoz hasonló városokban a futball a helyhez kötődik. A heti rutin és a hétvégi szokások része, gyakran azzal zárul, hogy a helyiek kedvenc sportfogadó oldalak felületén még tippelnek egyet, vagy megnézik az eredményeket. Ezek az online platformok, bár jellemzően a profi ligákra koncentrálnak, időnként mégis helyet adnak kisebb csapatoknak is, még ha csak rövid ideig is.
De a számokon és a szorzókon túl ott van valami mélyebb: a kérdés, hogy hogyan lehet újjáépíteni nemcsak egy csapatot, hanem egy futball-identitást. És pontosan ebben a helyzetben van most a Dorogi FC.
A kiesés ára
A kiesés nem csupán egy osztállyal lejjebb helyezi a csapatot, ez egy szembenézést is kikényszerít. Anyagi szempontból a következmények azonnaliak. Az NB III nem kínál ugyanolyan szponzori szerződéseket, televíziós megjelenéseket vagy nézőszámokat. Még a kisebb bevételkiesés a meccsnapokon vagy a relikviák eladásánál is komoly hatással lehet egy már így is szűkös költségvetésre. A Dorogi FC-nek emiatt újra kellett gondolnia a játékos-szerződéseket, az utánpótlásba fektetett összegeket, és azt is, hogy most inkább a fenntarthatóságot válassza a gyors visszajutás helyett.
Furcsa módon azonban van egyfajta tisztaság ebben a lecsupaszított helyzetben. Az NB III nem hagy helyet illúzióknak. A kluboknak abból kell gazdálkodniuk, amijük van, és itt derül ki igazán, miből van a gerinc.
Hazai tehetségek vagy külsős megoldások?
Az egyik kulcskérdés Dorogon, hogy a klub építsen-e továbbra is a saját nevelésű fiatalokra, vagy erősítsen rutinosabb, külsős játékosokkal. Az utánpótlás mindig is biztosította a megbízható, ha nem is mindig látványos, játékosokat. De az NB III-ban való versenyképességhez több kell, mint ismerős arcok, kitartás, tapasztalat, állóképesség.
A szurkolók egy része a helyi fiatalokra szavazna, még ha ez lassabb előrelépést is jelent. Mások szerint viszont a feljutási ambíciókhoz elengedhetetlen tapasztalt erősítések bevonása. Ez a vita nem új keletű a magyar labdarúgásban, főleg ezen a szinten, ahol a közösségi hűséget gyakran mérik össze a siker iránti vággyal.
Edző a reflektorfényben
Az edzőkérdés Dorogon már nem csak találgatás tárgya, konkrét változás történt. Bekő Balázs távozott, és a klub egy közvetlen riválistól érkezett szakemberrel folytatja. Az új vezetőedző neve még csak most kezd beépülni a szurkolói tudatba, de az már most látszik: az előtte álló feladat jóval több egyszerű eredményjavításnál.
NB III-as szinten az edzői munka nem a látványos taktikákról vagy a médiában elhangzó nagy nyilatkozatokról szól. Itt a motiváció számít, 300 néző előtt, egy hideg vasárnap délután. Kitartás kell egy rosszul sikerült idegenbeli meccs után. És hitet kell építeni belülről, napról napra, meccsről meccsre. Az új edzőnek nemcsak a játékosokat kell új útra terelnie, hanem egy egész közösség reményét is hordozza a vállán.
Szurkolók, akik maradtak
A kiesés próbára teszi a hűséget. A Dorogi FC szurkolói azonban újra megmutatták, hogy az ő odaadásuk mélyről fakad. Bár a nézőszám kissé csökkent, ahogy várható is volt, a törzsközönség továbbra is kitart. A zászlók lobognak, a szurkolói rigmusok zengnek, és sokak számára épp a vereség utáni jelenlét erősebb gesztus, mint az ünneplés.
Megjelent egy fiatalabb szurkolói generáció is, amely igyekszik visszahozni a meccsnapok hangulatát. Molinók, közösségi oldalak, podcastok, a cél az, hogy a történet ne szakadjon meg. A csapat NB III-ban játszik, de a sztori nem ért véget, csak más ütemet vett.
Mi a hosszú távú cél?
Minden kiesett csapat arról beszél, hogy visszajut. De ez nem mindig történik gyorsan, sőt, sokszor nem is reális. A Dorogi FC esetében a prioritás talán nem is a következő szezonban való feljutás, hanem a hosszú távú stabilitás megteremtése. Ez magában foglalja az utánpótlás megerősítését, az infrastruktúra fejlesztését, és ami talán a legfontosabb: a várossal való kapcsolat újraépítését, a pályán kívül is.
Az NB III nem séta a parkban. Ez egy kemény, fizikális bajnokság, tele olyan csapatokkal, amelyek felfelé kapaszkodnának, vagy épp a további zuhanást próbálják elkerülni. Az NB II-be való visszajutás nem lesz sétagalopp. De talán épp ebben rejlik a Dorogi FC valódi lehetősége: újra felfedezni, mitől is volt fontos ez a klub a kezdetektől fogva.
Vége, vagy újrakezdés?
Mi jön a kiesés után? Egyes csapatok lassan eltűnnek. Mások újraindulnak. A Dorogi FC válaszúton áll. Hogy balra fordul, jobbra, vagy épp egyenesen nekivág az emelkedőnek, az többről szól majd, mint a játékoskeret vagy az aktuális forma. Ez a kitartásról, a jövőképről és az alkalmazkodási képességről szól, úgy, hogy közben nem felejtik el, honnan indultak.
Az eredményjelző lehet, hogy vereséget mutat. A tabella szerint harmadosztály. De a futball, főleg ezen a szinten, mindig többről szól, mint puszta számokról. Dorogon még mindig így van.
