Május 9-én, pénteken délután összeütközött két személykocsi Esztergomban, a Suzuki úton.
Gányai Balázs rendőr őrnagy, a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense megkeresésünkre elmondta, hogy 15 óra 16 perckor érkezett a bejelentés, miszerint egy sofőr a járművével meg akart fordulni az úton, azonban rosszul mérte fel a szemből érkező gépkocsi távolságát, így a manőver közben összeütköztek. A balesetet okozó sofőr könnyebben, míg a vétlen járműben egy személy súlyosan megsérült.
A Katasztrófavédelem tájékoztatása szerint az egyik kocsi árokba csúszott, a másik az úttesten maradt. Az autókban összesen hárman utaztak, hozzájuk mentő érkezett. A nyergesújfalui hivatásos tűzoltók áramtalanították a járműveket és felitatták a burkolatra kifolyt hűtővizet.
Forrás: Katasztrófavédelem
Borítókép: Colos Mobil Gumiszervíz (Esztergom Facebook-csoport)