Még szebben szólhatnak a szerzemények a nyergesújfalui Altsteiner Blaskapelle koncertjein, ugyanis a nyergesújfalui együttes egy sikeres pályázatnak köszönhetően egy újabb hangszert vásárolt meg. Az elmúlt év sikereiről, az idei tervekről, célokról Krajcsovics Istvánnal, a zenekar vezetőjével beszélgettünk.
Az Altsteiner Blaskapelle tavaly az ausztriai Der Böhmische Traum Blasmusikfestival-on aratott nagy sikere után ősszel a Nyergesújfalui Gálára készült, amelyet a gyönyörűen felújított nyergesújfalui Ady Endre Művelődési Központban tartott. A közönség akkor hosszú perceken át tapsolt a zenészeknek.
– Idén csak május végén kezdjük a fellépések sorát. A Mogyorósbányai Fúvószenekar 100 éves fesztiválján május 24-én, majd május 30-án a Nyergesújfalui Kernstok-villában – mesélte Krajcsovics István.
Mint azt megtudtuk, a zenekar folyamatosan törekszik arra, hogy lecserélje a zenészek régebbi hangszereit. Abban is megegyeztek, hogy olyan hangszereket szereznek be, amelyekkel a zenei minőséget, hangzást még tovább emelhetik, profibbá tehetik.
– Folyamatosan pályázunk. A Vidékfejlesztési Program keretén belül a Duna-Pilis-Gerecse Vidékfejlesztési Egyesület – Identitásvezérelt közösségi célú fejlesztések támogatása II. című felhíváson sikeresen pályáztunk és 1.406.773 forint vissza nem térítendő támogatásban részesültünk. Az elnyert támogatásból egy Gerd Dowids B-trombitát vásároltunk. A hangszer 1.875.699 forintba került, amelynek a fennmaradó összegét önerőből finanszíroztuk – ismertette Krajcsovics István, majd hozzátette: idén még szeretnének egy szárnykürtöt vásárolni.
Az Altsteiner Blaskapelle idén több koncertet is tervez. A rajongók számára jó hír, hogy idén is lesz gálakoncert, melyet advent első hétvégéjén tartanak majd Nyergesújfaluban.
– A tavalyi osztrák fesztivál szervezői márciusban már jelezték, hogy a jövő évi, jubileumi 10. Der Böhmische Traum Blasmusikfestival fellépőjeként ismét visszavárnak minket. Így ismét profi zenekarok között mutathatjuk meg tudásunkat és vihetjük hírét Nyergesújfalunak és térségének – tette hozzá Krajcsovics István.
Walczer Patrik