Április 9-én, szerdán este összeütközött két személyautó Kesztölc külterületén, a 117-es főút 2-es kilométerszelvényénél.
Marosán Angelika rendőr főhadnagy, a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense megkeresésünkre elmondta, hogy 20 óra 23 perckor érkezett a bejelentés, miszerint egy 24 éves férfi Kesztölc felől haladt Dorog irányába, amikor egy jármű előzésébe kezdett, azonban a manővert befejezni nem tudta, így frontálisan ütközött a vele szemből érkező személygépkocsival. A balesetben többen megsérültek.
A Katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a baleset következtében egy ember beszorult, őt az esztergomi hivatásos és a helyi önkéntes tűzoltók feszítővágóval szabadították ki a járműből. A mentés és helyszínelés idejére az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.
Borítókép: beküldött fotó