Három mérkőzéssel zárult a férfi röplabda NB I Extraliga alapszakasza. A Dág KSE csapata a kilencedik helyen végzett.
Március 2-án, vasárnap a Dág KSE Esztergomban fogadta a tabella 4. helyén álló GreenPlan-VRCK csapatát az NB I Extraliga alapszakaszának utolsó mérkőzésén. A szoros küzdelemben végül a Kazincbarcika csapata győzedelmeskedett, így a dágiak a tabella 9. helyén zártak.
Dág KSE – GreenPlan-VRCK: 0-3 (22:25, 23:25, 16:25)
„Az első két felvonás szoros volt és tudtuk tartani ellenfelünket a sok apró hiba ellenére is, de amikor kellett, a barcikai csapat rátett egy lapáttal. Gratulálok a Kazincbarcikának!” – nyilatkozta Buzás Miklós vezetőedző.
Az alapszakasz lezárása után kialakult az Extraliga negyeddöntőjének párosítása (a nőkkel ellentétben itt nem választhattak az éllovasok): a MÁV Előre a TFSE-vel, a Kaposvár a Kecskeméttel, a MAFC a Pénzügyőrrel, a Kazincbarcika pedig a DEAC-cal csap majd össze a négy közé jutásért, három győzelemig tartó párharcban, míg az alsóházban érintett Dág, Miskolc, Szeged és Dunaújváros újabb két kört játszik egymással.
Fotók: Dág KSE
Forrás: Dág KSE / Nemzeti Sport