Ugyancsak érdekes adat: a több mint 4,5 millió hívás 42 százaléka igényelte a rendőrség, a mentőszolgálat vagy a katasztrófavédelem beavatkozását, 14 százalékát a hívásfogadók is meg tudták válaszolni, 44 százaléka sem információ-, sem készenléti szerv beavatkozására irányuló kérést nem tartalmazott, ezek vagy zsebhívások voltak, vagy a hívó fél csupán szórakozott azzal, hogy a segélyhívót tárcsázta. Míg 2023-ban a tevékenységirányítási központok munkatársai kicsivel több mint 870 ezer esetben küldtek rendőrt egy-egy bejelentés ellenőrzésére, addig tavaly a segélykérésekre már közel 1 millió esetben mozdultak meg a rendőri erők.
Felkészültnek kell lenniük tehát a hívásfogadóknak is, valamint a tevékenységirányítási központok munkatársainak is. Utóbbiaknak azért, mert a fontos, beavatkozást igénylő segélykéréseket nekik továbbítják a hívásfogadók. Ahhoz hogy valaki a fővárosi vagy a vármegyei rendőr-főkapitányságok tevékenységirányításánál vagy egyéb ügyeleti szolgálatnál (határrendészeti kirendeltség, őrzött szállás, Készenléti Rendőrség, Repülőtéri Rendőr Igazgatóság ügyelete, kapcsolattartási szolgálati hely) dolgozhasson, el kell végeznie az úgynevezett „TIK ügyeletes szaktanfolyamot”.
A kéthetes tanfolyam első hetét online formában tartják meg, a második héten már személyesen jelen kell lenniük a képzés résztvevőinek. Megismerkednek a legfontosabb informatikai rendszerek alkalmazásával, elméleti és gyakorlati tudásra tesznek szert, hallgatnak körözési rendszerekkel összefüggő előadást, szereznek büntetőjogi, a gyülekezési joggal kapcsolatos vagy polgári jogi ismereteket, egyebek mellett ellátogatnak hívásfogadó és tevékenységirányítási központba, a tanfolyam végén pedig a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ dunakeszi bázisán vizsgáznak. Az utolsó megmérettetésre néhány napja került sor, ezúttal 14-en adtak számot tudásukról, tavaly hat képzésen összesen 184-en vettek részt.
Forrás: T. Z. / Zsaru Magazin / police.hu
Fotók: Fülöp Máté