Hírek

Háromszáznál több kecsegét telepítettek a Dunába

A Föld Napján 311 darab, azonosítóval megjelölt kecsegét telepített a Dunába Esztergomnál vármegyénk horgászszövetsége, a halak új élőhelyre kerülését a közelről megfigyelhették a Mindszenty iskola diákjai is, akiknek Osvald Zsolt, a KEMHESZ ügyvezető igazgatója ismertetőt tartott erről az őshonos halfajról.

A telepítés a Magyar Országos Horgász Szövetség országos kecsege programjának támogatásával zajlott, hogy információkat szerezhessenek a faj életmódjáról, szaporodásáról és viselkedéséről. A kifogott egyedeket a horgászok mérlegelés után visszaengedik a vízbe, azonosítójukat és a fogás helyét jelentik a MOHOSZNAK.

Zoltai Dániel, a KEMHESZ elnöke elmondta, a vármegyei horgászszövetség hosszú ideje folyamatosan telepít kecsegéket. A Duna az utóbbi években sokat tisztult, így a őshonos kecsege jól érzi magát a folyóban. Az összes Duna menti szövetség egyedi jelöléssel látja el a halakat, céljuk, hogy az állomány gyarapodásnak induljon és a jövőben szigorú méret és súlykorlátozás mellett a kifogott példányokat meg lehessen tartani.

A 2015-ben év halának választott kecsege a tokfélék családjába tartozó őshonos folyami hal, mely jellemzően a nagyobb folyók síkvidéki, alsószakasz-jellegű részén él. Akár 1 méter hosszúra is megnőhet, egy méretes példány súlya elérheti a 6-7 kilogrammot is. Rovarlárvákkal, apró csigákkal, kishalakkal és növényi törmelékkel táplálkozik.

Szöveg és kép: KEMHESZ

Megosztás