Hírek

Magyar Örökség díjat kapott Pécsi L. Dániel

A budapesti Állatorvostudományi Egyetemen adták át a Magyar Örökség díjakat, immár 108. alkalommal. A díjazottak között volt a dorogi jelképművész, Pécsi L. Dániel is.

A Magyarországért Alapítvány kurátorai 1995-ben, Magyar Örökség-díj néven hozták létre a Magyar Szellem Láthatatlan Múzeumát. Állampolgári jogon mindenkinek módjában áll Magyar Örökség-díjra javasolni az általa érdemesnek tartott személyt, együttest, intézményt, teljesítményt. A Magyar Örökség díj Bírálóbizottsága kizárólag az így beérkezett javaslatokból évente négy alkalommal választja ki a díjazottakat. Köztük volt a Felvidék-szerte ismert Pécsi L. Dániel is, aki  hosszú évtizedeken át nemcsak járta Felvidék tájait, de kérésre számos település, intézmény címerét is megtervezte – írta a felvidek.ma

Pécsi L. Dániel 1951-ben, Dorogon született, villamosmérnök, jelképtervező művész. 1997-től foglalkozik címertervezéssel, számos hazai és határon túli település, illetve református egyházközség, unitárius közösség, oktatási intézmény címerét tervezte. Közművelődési, kulturális feladatai mellett egyik fő szervezője volt a Magyarok II. Világtalálkozójának. 1996-ban és 2000-ben a Magyar Reformátusok III. és IV. Világtalálkozójának jelkép- és arculattervezője. Munkái közül megemlítendő a Kárpátalja és Őrvidék emlékérme, a Trianoni Szemle jelképei. Alkotásaiból több kiállítást rendeztek, számos publikációt tett közzé, több település díszpolgára. 2016-ban megtervezte Palócföld zászlaját, címerét. Balassagyarmaton 2016. január 22-én szentelték fel a címert tartalmazó zászlót.

Pécsi L. Dániel felvidéki kapcsolatainak kezdete is a régmúlt kemény időszakba nyúlik vissza. 1978-ban az akkori magyar lelkeket erősítő nyári művelődési tábor vendége volt, mint előadó a Szent Korona jelképrendszerről. 1979 és 1999 között minden évben részt vett az Országos Felvidéki Honismereti Kerékpártúrákon.

1994. szeptember 4-én Zsérén felavatták az általa tervezett címeres zászlót, és a kezdeményezésére megépített Reménység-emlékművet. 1995-ben néhai Maga Ferenccel, a Csemadok Nyitrai Járási titkárával megszervezték a Zoboraljai Honismereti Kerékpártúrát.

Majd sorjában felkérték őt Bátorkeszi, Tornóc, Csitár települések, 2005-ben pedig Gömörország címereinek megtervezésére, és még abban az évben Gömörország díszpolgára lett. 1999-ben Zsérén pedig Csáky Pál jelenlétében adományozták neki a Zsére Díszpolgára címet.

A 2000-es évtől számos felvidéki címert tervezett. Egyházi címereket a Szlovákiai Református Keresztyén Egyháznak Rimaszombattól kezdve, Szepsiben a Boldog Salkaházi Sára Iskolaközpont át, a Római Katolikus Egyházaknak, egyházi közösségeknek, óvodáknak, összesen huszonkét címert készített ezidáig a Felvidékre. Ebből négy címert Párkányba tervezett, melyet büszkén viselnek, illetve használnak az érintett intézmények. A Párkányi Szent Imre Egyházi Óvoda állandó vendége, erkölcsi és mindenes támogatója. A helyi Ady Endre Alapiskola és a Szent Imre Római Katolikus Egyház címerét is ő alkotta meg.

Jelentős szerepe volt a Mária Valéria híd újjáépítését szorgalmazó hídbizottság két évtizedes küzdelmében.

Mindezen érdemeiért a LIMES – ANAVUM Regionális Honismereti Társulás is javasolta a jelképművészt Magyar Örökség díjra.

Pécsi L. Dániel méltó a magyar nemzet elismerésére, fáradhatatlan szolgálatáért, melyet negyvenöt éve a Kárpát-medencében a magyarságért tett és tesz napjainkban is. Mindezzel az elszakított területek magyarságának lelki egészségét, nemzettudatát, szülőföldön maradását, hitét, reményét is erősíti.

Borítókép, forrás: Dániel Erzsébet/Felvidék.ma

Megosztás