Hírek

A Doni Hősök Emléktúra záró megemlékezését Bajnán tartották

Befejeződött a XXIV. Doni Hősök Emléktúra, amelynek záró megemlékezését február 16-án Bajnán tartották – közölte a bajnai önkormányzat a közösségi oldalán.

Bajna az első világháborúban hetvennégy lakost vesztett el, és legalább ennyien estek hadifogságba, ahonnan csak évek múltán térhettek vissza. A második világháborúban ötvenöt, a településről bevonult katona esett el, és 28 polgári áldozat is elhunyt a faluban. A hadifogságból több, mint harminc bajnai tért haza.

A megemlékezésen Pallagi Tibor, Bajna polgármestere elmondta, hogy immár tizenharmadik alkalommal üdvözölhette személyesen a Csatti menetszázad tagjait, a túrát végrehajtó szervezetek, a történelmi egyházak, az elhunytak, a civil szervezetek képviselőit.

Erős Gábor, a térség országgyűlési képviselője beszédében kiemelte, hogy büszkék lehetünk, hogy azoknak a hősöknek vagyunk a leszármazottjai, akik életüket és vérüket adták Magyarországért.

Jásdi Balázs, a túra főszervezője köszöntőjében elmondta, hogy 24 évvel ezelőtt negyedmagával tette meg az első utat, a kezdeményezésük pedig olyan sikeresnek bizonyult, hogy mára egy Kárpát-medencére kiterjedő mozgalommá vált. Ezután leadta a jelentést a túráról dr. Drót László dandártábornoknak, aki dr. Böröndi Gábor vezérezredes, a Magyar Honvédség Vezérkar főnökének képviseletében volt jelen a rendezvényen.

Berta Tibor dandártábornok, katolikus tábori püspök képviseletében Takács Tamás ezredes, a katolikus lelkészi kar vezetője, majd Jákob János dandártábornok, protestáns tábori püspök képviseletében Szabó György alezredes református tábori lelkész mondott imát a doni hősökért.

Végül a koszorúzás következett, melynek során fejet hajtottak a hősök emléke előtt, majd a megemlékezés díszlövéssel és a Magyar Takarodóval ért véget.

Fotók, forrás: Bajna Község Önkormányzatának információs oldala

Megosztás