Erdő Péter bíboros, prímás ünnepi szentmisét mutatott be február 14-én, nagyböjt első napján, hamvazószerdán az Esztergomi Bazilikában.
A szentmisén Török Csaba plébániai kormányzó és az Érseki Papnevelő Intézet elöljárói koncelebráltak. A főpásztor homíliájában kiemelte, hogy a bűnbánat nem csupán érzés, hanem tettekben is megnyilvánul.
Erdő Péter homíliáját teljes egészében közöljük.
Krisztusban Kedves Testvérek!
Hamvazószerda van. A nagyböjt bűnbánati idejét kezdjük. De a bűnbánat nem csupán érzés, hanem tettekben is megnyilvánul. Gondoljuk végig az idén is, mit kíván tőlünk az Isten, mit hibáztunk el vagy mit mulasztottunk el az elmúlt évben. Mi az, amiben az életünk rossz logika mentén zajlik, mik azok a belső önzéseink és kötöttségeink, amelyek nem engedik, hogy teljesen szabadon álljunk Jézus rendelkezésére. Ez a gondolkodás pedig – vagy ha tetszik önvizsgálat – ha Isten színe előtt folyik, megérdemli az imádság nevét.
Ezzel eljutottunk a bűnbánat cselekedeteinek ősi listájához. Máté evangéliumának egy korábbi részében (Mt 5,20) Jézus magas mércét tűz tanítványai elé: tökéletességüknek, törvénykövetésüknek felül kell múlnia a farizeusokét és az írástudókét. A mai evangéliumi szakaszban Jézus három fontos témára alkalmazza ezt az elvet: az alamizsna, az imádság és a böjt kérdésére. Ősi cselekedetek ezek: az ószövetségi ember bűnbánatának klasszikus kifejezései. Jézus nem veti el őket. Amit bírál, az inkább ezeknek a gyakorlatoknak a módjában, az emberek lelkületében előforduló önzés, hiúság, visszásságok. A maga előtt kürtöltető alamizsnálkodó Krisztus korában gyakori látvány volt.
A zene a rászorulók összehívására szolgált. Jelezte, hogy adományosztás következik. Ma is micsoda propaganda és reklám veszi körül sokszor a szociális segítség eseményeit. Ám a döntő itt is a lelkület. Az evangélium ősi bizánci magyarázata meg is jegyzi, hogy Jézus ezeket a kürtöltetőket helyesen nevezte képmutatóknak. Mert az álarc ugyan alamizsnát mutatott, de a gondolat kegyetlenségből és embertelenségből indult ki; mivel sokan nem azért adakoztak, hogy a felebaráton könyörüljenek, hanem hogy dicsőséget szerezzenek maguknak. Az pedig iszonyú kegyetlenség, ha „te dicsőséget keresel, mikor más éhen hal, és az ínséget nem hárítod el”.
Manapság sokan azt panaszolják, hogy az emberek individuális, elszigetelt életet élnek. Ezért eltűnik mellőlünk a felebarát. Vagyis könnyebb egy képernyőn megjelenő számlaszámra pénzt utalni vagy egy adományvonalat felhívni a mobiltelefonon, mint személy szerint megismerni a rászorulót, meggyőződni róla, hogy mire van szüksége, és így segíteni neki. Ez az elszemélytelenedés pedig növeli a magunk előtt kürtöltetés veszélyét, vagyis azt, hogy főként a közvélemény megnyerésére, propagandaképpen kezeljük a jótékonyságot is.
Az alamizsnáról szóló tanításhoz hasonló Jézus magatartása az imádsággal kapcsolatban is. A jeruzsálemi templomban az áldozatokat nyilvános imádságok kísérték. A zsinagógákra úgy tekintettek, mint a templom kiterjesztésére. Amikor elérkezett a templomi imádság ideje, imádkoztak a zsinagógákban, sőt néha még az utcán is. Különösen akkor volt ez nagy látványosság, ha valaki emlékezetből tudta a hosszú imaformulákat. Ez volt az a szokás, ami miatt Jézus arra intette tanítványait, hogy egyszerűen, a rejtekben, magamutogatás nélkül imádkozzanak. A régi templomi imaórák emléke a keresztények közös imádságában, az Imaórák Liturgiájában, a zsolozsmában máig is él. Jézus nem volt ellene a nyilvános istentiszteletnek, maga is elment a jeruzsálemi templomba. Katolikus templomainkban is nyilvános istentisztelet formájában újul meg, válik jelenvalóvá Krisztus keresztáldozata. Közösen, néha ünnepélyesen végezzük a többi templomi imádságokat is. És mégis, a titokban mondott imádság, a mások előtt nem fitogtatott jámborság – akár otthon, akár a hétköznapi csendben végzett templomi szentséglátogatás során – igazán bensőséges kapcsolatba hoz minket Istennel.
Nem az az igazi katolikus templom, ami csak a szentmisék idején van nyitva. Maga Jézus tanít meg minket a csendes, egyéni imádság értékére. Nagy öröm, hogy egyházmegyénkben újra egyre több templom teszi lehetővé, hogy napközben is betérjünk és imádkozzunk a Tabernákulum előtt.
Ugyanígy áll a dolog a böjttel is. Ez is a bűnbánat és a megtérés kiemelkedő megnyilvánulása. Már Izajás könyve ismeri az igazi és a hamis böjt közötti különbséget (Iz 58, 5–6). Az igazi böjt hiteles megtéréssel jár, ez pedig mindig valódi öröm. Olyan öröm, mint a tékozló fiú hazatérése és befogadása a szülői házba. A megtérés pedig Isten és a bűnös személyes kapcsolatát érinti. Ezért nagy titok. Emberi érzékszervekkel nem tapasztalható meg, hogy a kegyelem állapotában van-e valaki, vagy sem. A böjt nem a nagyközönségnek szól, hanem Istennek, akinek a lába elé bűnbánatunkkal együtt önmegtagadásainkat is elhelyezzük. Mert nem csupán ételben és italban lehetséges az önmegtartóztatás, hanem minden olyasmiben is, ami önmagában nem káros vagy helytelen, de lemondhatunk róla, hogy kifejezzük Isten iránti szeretetünket. Ezzel tarthatjuk nyitva a szívünket Isten közelségére. Így fogadhatjuk mindig éberen az ő sugallatait, a tőle érkező jó kezdeményezéseket és ötleteket.
Legyen az idei esztendőben bűnbánatunk és húsvéti készületünk jellemzője az Istennel való bensőséges, személyes kapcsolat erősítése. Ennek titokzatos öröméből fakadjanak segítő szeretetünk diszkrét és hatékony tettei, hogy így hitelesen készüljünk Krisztus feltámadásának örömére. Ámen.
Forrás: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye / Magyar Kurír
Borítókép: Mudrák Attila
Legutóbbi cikkek
