Hírek

Járdaprogramot indítanak Esztergomban

Első körben öt esztergomi utcában indul meg a járdafelújítás – derül ki Hernádi Ádám, Esztergom Megyei Jogú Város polgármesterének bejegyzéséből, melyet a közösségi oldalán osztott meg.

Mint ismert, január 31-én elfogadták Esztergom 2024-es költségvetését, melynek összege 25.295.467.560 Ft lesz. A költségvetés lehetővé teszi, hogy járdaprogramot indítsanak a településen.

Az idei évben felújítják a Kiss János vezérezredes út, az Irinyi utca, az Irányi Dániel utca, a Damjanich út (a postánál), a Kis-Duna sétány (Lőrinc utca – Pór Antal tér közötti szakasz) járdáját, valamint megkezdik a járdaépítés tervezését a Csenkei út és Szamárhegy környékén.

„Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy más utcákban is szükséges lehet a felújítás, ezért már most megígérhetem: nem állunk meg és folytatjuk!” – tette hozzá a polgármester, majd megjegyezte, hogy a bejegyzésénél hozzászólásban várja a további javaslatokat.

Borítókép: illusztráció

Megosztás