Komárom-Esztergom

Gyérítik a kárókatonákat a Duna szakaszunkon

A nagy károkatona gyérítés már javában zajlik Duna szakaszunkon – közölte a Komárom-Esztergom Megyei Horgászegyesületek Szövetsége (KEMHESZ).

A KEMHESZ az ősz folyamán megkezdte szélmalom harcát a nagy kárókatonákkal szemben. Sajnálatos módon mint ismert ez a madárfaj szinte kizárólag halakkal táplálkozik, az átvonuló madár csapatok az ősz folyamán északról (skandináviából) nagy számban érkeznek hozzánk és óriási károkat okoznak a vermelésre készülő, vermelő hal állományokban.

A Duna Komárom-Esztergom megyei szakaszán télen csaknem 2000 kormorán zsákmányolja a halakat. Egy madár az életben maradáshoz fél-egy kiló halat is megeszik naponta, a megyében telelő madarak a folyóból 1500 kiló halat zsákmányolnak minden itt töltött napon.

A KEMHESZ hivatásos halőrei igyekeznek a dunai halállomány védelmére kelni, így szinte minden nap gyérítést végeznek az általuk kezelt vízterületen. A KEMHESZ továbbá sikeresen pályázott a MOHOSZ ÁPFE-V/1/2023. felhívására, ahol 1.197.000 forint forrást nyertek. Ebből az összegből lőszereket vásárolnak a kárókatonák gyérítésére.

Borítókép, forrás: KEMHESZ

Megosztás