Esztergom

Gazdaságunk kiváló szereplőit díjazta a vármegye Esztergomban

Komárom-Esztergom Megye Gazdaságáért elnevezésű kitüntető címeket adtak át pénteken Esztergomban, a Kereskedelmi és Iparkamara Térségi Irodájában. Díjat nyert többek között víztisztítással, útépítéssel, homoktövis termesztéssel foglalkozó vállalkozás, illetve dísznövénykertész és pékmester vállalkozó. Az elismerésekről, ahogy minden évben, szakmai zsűri véleményezése után Komárom-Esztergom Vármegye Közgyűlése döntött.

A díjátadó ünnepségen először a résztvevők egy összefoglaló kisfilmet tekinthettek meg a vármegye településeiről, majd Popovics György, a vármegyei közgyűlés elnöke köszöntötte a jelenlévőket. Elmondta, hogy mindig nagy öröm és megtisztelés számára, ha olyan emberekkel találkozhat, akik a maguk szakterületén kiemelkedőt alkotnak. „Különösen igaz ez most, amikor a körülöttünk lévő világ tele van kihívásokkal. Gondoljunk csak a szomszédunkban dúló háború következményeire, a nagymértékű inflációra, melyek a gazdasági élet szereplőinek életét nehezítik talán a legnagyobb mértékben. Önök, akik ma itt ülnek és sikeres vállalkozásokat irányítanak, megtalálták a választ, kidolgozták a túlélés és a sikeresség stratégiáját ebben a nem mindennapi helyzetben is.” – tette hozzá.

Czunyiné dr. Bertalan Judit országgyűlési képviselő, az Északnyugat-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztosa megköszönte, hogy minden évben „terem” olyan vállalat, vállalkozás és gazdasági szereplő, aki példaként, zászlóshajóként, innovátorként hozzátesz ahhoz, hogy vármegyénk gazdasági teljesítménye az élen járjon és egyensúlyi feltételek között élhessünk.

Bencsik János és Erős Gábor országgyűlési képviselő, dr. Alberti Péter, Esztergom Megyei Jogú Város alpolgármestere és dr. Szerencsés László, a Komárom-Esztergom Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, ugyancsak méltatta az elismerteket.

OTTÁWA-HÚS Kft. – Wágner Antal és Wágner Péter
  • Komárom-Esztergom Megye Stratégiailag Kiemelkedő Fontosságú Nagyvállalata kitüntető címet az oroszlányi Veolia Water Hungary Kft. kapta, átvette Tarlós Gergely ügyvezető igazgató.
  • Életműdíjat vehetett át dr. Petőcz Erzsébet a Komárom-Esztergom Megyei Iparszövetség ügyvezető igazgatója, jogtanácsosa, a Gazdasági Érdekképviseleti Szervezetek Komárom-Esztergom Megyei Szövetségének „GÉSZ” ügyvivője.
  • Komárom-Esztergom megye agrárvállalkozása kitüntető címet a komáromi Tövis porta tulajdonosának, Gál Tibornak nyújtották át.
  • A tatai ZÖLD ÚT-ÉPÍTŐ Kft. a Komárom-Esztergom Megye nagyvállalkozása kitüntető címet kapta, a díjat Ányos Attila vette át.
  • Középvállalkozásként a tatai PANNON Lézer-műhely Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. nyert elismerést, amelyet egészségügyi okokból később vesznek át.
  • A tatabányai Florette Virágbolt tulajdonosát, Bartus Béláné aranykoszorús mestert, dísznövénykertészt és virágkötőt kézműves kategóriában tüntették ki.
  • 2022 legjobb egyéni vállalkozója a táti Drexler Zoltán aranykoszorús pékmester lett.
  • A kisvállalkozások közül az esztergomi OTTÁWA-HÚS, Hús-, Élelmiszer, Nagy és Kiskereskedelmi Kft. kapott elismerést, amelyet Wágner Antal és Wágner Péter vettek át.
  • A 2022. év Komárom-Esztergom Megye szakképzője kitüntető címet Szepesi Márta és Meszes Balázs érdemelte ki.

Az ünnepség állófogadással ért véget, amely előtt dr. Kancz Csaba főispán is köszöntőt mondott. Jelen volt még az eseményen többek között Borsó Tibor és Romanek Etelka, a vármegyei közgyűlés alelnökei és dr. Veres Zoltán vármegyei jegyző.

A díjról: A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2004-ben a megye gazdasági szervezeteivel való kapcsolatának szorosabbá tételére és a megye gazdasági fejlődését kiemelkedően elősegítő gazdasági szervezetek tevékenységének elismerésére alapította meg a Komárom-Esztergom Megye Gazdaságáért Kitüntető Címeket. Az elismeréseket bronz emlékplakett és oklevél testesíti meg.

Forrás: Komárom-Esztergom Vármegyei Önkormányzat